Közélet

Rajzpályázatot hirdet a rendőrség és a MÁV

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság arról számolt be, hogy a MÁV és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös gyermekrajz-pályázatot hirdet iskolásoknak, amelynek témája a biztonságos közlekedés. A pályázóknak tíz közlekedési helyzet közül kell egyet választaniuk, amelyet aztán rajz formájában jelenítenek meg. Ezek áttekintése során megismerik azokat a legfontosabb közlekedési szabályokat, amelyek megszegése balesethez vezethet. A MÁV és az ORFK-OBB közös gyermekrajz-pályázatára két kategóriában jelentkezhetnek az iskolások. A pályázati kiírás szerint a Mini kategóriában 7-11 éves, míg a Junior kategóriában 12-15 éves dunaújvárosi diákok pályaműveit is várják a szervezők. Bár a pályázat legfontosabb célja az edukáció, az első, második és harmadik helyezettek, valamint a különdíjasok mindkét kategóriában értékes ajándékokat kapnak. Az ORFK-OBB közreműködésével az általános iskolák diákjai megkapják a gyermekrajz-pályázat felhívását, így annak legfontosabb üzenetei közvetlenül is eljutnak a pedagógusokhoz és a diákokhoz egyaránt. A vasúttársaság több mint tíz éve működik együtt a rendőrséggel, és éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrség területileg illetékes munkatársainak közreműködésével. Folyamatos a MÁV részvétele a rendőrség által szervezett Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete, valamint a Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap ellenőrzési akciókban is.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW