Kékfény

Élősködők a fémkereskedelemben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fémkereskedelmi hatóságként folyamatos ellenőrzéseket végez. A pénzügyőrök egy ellenőrzéssorozatban bukkantak rá olyan magánszemélyekre, akiknek nehéz anyagi körülményeit használták ki az elkövetők.

Az egyenruhások olyan magánszemélyeknek néztek utána Bács-Kiskun vármegyében, akik a NAV adatbázisai alapján jelentős mennyiségű fémhulladékot adtak le a vizsgált időszakban. A nyilvántartás szerint három személy több tízezer kilogrammot vitt a fémkereskedőhöz. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a fémhulladék valódi tulajdonosai – kilétük elfedése érdekében – nehéz anyagi helyzetben lévő embereket használtak fel a leadásra, ezzel igyekeztek elkerülni, hogy saját adataikat a fémkereskedő bejegyezze a nyilvántartásaiba. A kimagasló mennyiségű hulladékért kapott vételárat bezsebelték, a közreműködőknek pedig csak pár ezer forint „aláírási pénzt” adtak.

A fémüzlet összességében veszteséggel zárult, fémkereskedelmi törvénysértés miatt velük szemben is eljárás indult, így akár több millió forint bírságra is számíthatnak.

A NAV tájékoztatója:

Figyelem! A fémkereskedelmi szabályok szerint természetes személy saját ingatlanán legfeljebb három köbméter olyan fémhulladékot tárolhat, ami egyértelműen az ingatlanához köthetően keletkezett. Kizárólag saját tulajdonú fémhulladék értékesíthető fémkereskedelmi engedély nélkül fémkereskedő részére, illetve adható át koncesszori fémkereskedőnek.  Az ellenszolgáltatásért (pl. ház körüli munkáért, telekrendezésért stb.) cserébe kapott fémhulladék megszerzése felvásárlásnak minősül.

A koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer bevezetéséhez kapcsolódóan módosult a fémkereskedelmi szabályozás is.  2023. július 1-jétől a természetes személyek vegyesen és elkülönítetten gyűjtött települési hulladék részét képező fémhulladékai (háztartási fémhulladékok), valamint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó termékek fémhulladékai (pl. fém italdobozok, aludobozok, flakonok, fém csomagolási hulladékok, elem, akkumulátor hulladékok stb.) kizárólag koncesszori fémkereskedő vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenységet végző koncesszori alvállalkozó részére adható át! 

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW