Közélet

Új vetőmag üzemet adtak át a Pálhalmai Agrospeciál Kft-nél

A több száz fogvatartottat munkáltató Pálhalmai Agrospeciál Kft. 1.000-1.300 tonna mennyiségben állít elő őszi búza és őszi árpa vetőmagot éves szinten. Július 12-én egy új vetőmag üzemet indítottak el. Ezzel egy olyan Európában vezető technológiai eljárást tudnak alkalmazni, amely megduplázza a termelést, valamint öko vetőmag és más termények vetőmagjainak előállítását is lehetővé teszi – erről számolt be a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. Az új technológia – a vetőmag előállítás terén – a legmodernebb technológiának számít Európában, így magában hordozza az ágazatban megjelent 21. századi innovációkat, amelyek kiaknázásával eredményesebb gazdálkodást lehet megvalósítani. A beruházás célja, hogy több növényfaj esetében, jobb minőségben állítsanak elő vetőmagot, de a korábbi üzemrész sem áll le. A régi és az új technológia egy időben történő üzemeltetésével a gazdasági társaság példát kíván mutatni, hogy kiválóan megfér a két rendszer a gazdálkodásukban. A mintegy 226 millió forint költséggel megvalósuló beruházás a gazdasági társaság árbevételét már az idei évtől 115 millió forinttal növeli. A bővítésnek köszönhetően a duplájával, mintegy 1.000 tonnával nő a jelenlegi kapacitás. A Pálhalmai Agrospeciál Kft. tevékenysége igen sokrétű, 6 telephellyel rendelkezik és több száz fogvatartottat foglalkoztat. Többek között termel elektromos áramot, éttermi hulladékot ártalmatlanít, földműveléssel és állattenyésztéssel is foglalkozik, valamint mosodákat is üzemeltet. Fő profilja azonban a mezőgazdasági termelés. 4100 hektár szántón, rét-legelőn és 113 hektár erdő területen gazdálkodik, melyből 236 hektáron ökotermesztési technológiát alkalmaz. Jellemzően olyan gabonaféléket, olajos ipari-, valamint takarmánynövényeket termeszt, mint az őszi búza, őszi árpa, kukorica, napraforgó, őszi káposztarepce, silókukorica. Növénytermesztésük a korszerű gazdálkodási technológiával az országos átlagnak megfelelően vagy afölött teljesít minden termesztett növénykultúrában.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW