Kékfény

Több, mint tíz millió forintot csaltak ki egy nőtől

Egy 58 éves asszony tett feljelentést a Móri Rendőrkapitányságon július 19-én, miután rádöbbent, hogy nagy értékű csalás áldozata lett- a nőt olyan hasonló módszerrel verték át, mint a közelmúltban egy dunaújvárosi és egy adonyi nőt is. A mostani eset sértettje a nyomozóknak elmondta, hogy előző nap egy ismeretlen nő hívta fel telefonon, aki banki ügyintézőnek adta ki magát, majd közölte vele, hogy személyes adatait felhasználva, 1 millió forint hitelt próbáltak illetéktelenek felvenni az egyik hazai pénzintézetnél. Annak érdekében, hogy az ismeretlen csaló meggyőzze a sértettet a veszély valódiságáról, egy ál-kiberbiztonsági szakemberhez irányította, aki az áldozat bizalmába férkőzve megerősítette őt az „illegális pénzügyi kísérletről”. A csalók felhívták az asszony figyelmét, hogy segítenek megóvni a számláján található megtakarításait, cserébe maradéktalanul követnie kellett utasításaikat. Nem beszélhetett róla senkinek, és semmi szín alatt nem értesíthette a nyomozó hatóságot. Folyamatos telefonos kapcsolat révén, illetve üzenetküldő alkalmazáson keresztül a két csalónak együttes erővel sikerült rávennie az 58 éves áldozatot, hogy felvegye a bankszámláján található több mint másfél millió forintot, majd követve a bűnözők instrukcióit elutazott Veszprémbe, ahol egy bitcoin-automatán keresztül, egy előre megadott számlaszámra átutalta a teljes összeget. A csalók ezek után rávették az asszonyt, hogy menjen be az egyik ismert hazai bank veszprémi kirendeltségére, ahol 10 millió forint személyi kölcsönt vetettek fel vele, amit a nőnek ugyancsak át kellett utalnia a bűnözök által megadott számlaszámra. Az elkövetők ezek után elérhetetlenné váltak.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW