Program

Ingyenes előadások is lesznek a Múzeumok Őszi Fesztiválján

A dunaújvárosi Intercisa Múzeum idén is csatlakozott a mai napon, vagyis szeptember 30-án kezdődő Múzeumok Őszi Fesztiválja elnevezésű rendezvénysorozathoz. A kulturális intézmény közölte, az előző évekhez képest sokkal több, színes programmal várják a nagyközönséget. Október 3-án „A nagy zabálás. Mit ettek őskori elődeink?” címmel dr. Keszi Tamás régész tart előadást. Október 10-én Buza Andrea régész oszt meg érdekességeket a római kori étkezési szokásokról, gasztronómiáról. Kronászt Margit történész október 17-én az „Aratástól disznótorig – Betekintés a pentelei táplálkozási kultúrába” című előadására, majd november 7-én „A Késdobálótól az Arany Csillagig, vendéglátás az 50-es években” című előadására várja az érdeklődőket. Az Intercisa Múzeum kiemelte, minden előadás 17 órakor kezdődik, és mindegyiken ingyenesen lehet részt venni. Az intézmény azt is vázolta, hogy a korábbi években megszokott programok sem hiányoznak az idei kínálatukból. A „Séta vezetéssel a Régészeti emlékek tanútján,” a „Séta vezetéssel a Dunaújvárosi Építészeti Emlékek Szocreál Tanösvényén”, valamint az „Ismerjük meg Dunapentelét!” című tematikus sétáikra is várják a jelentkezőket. A meghirdetett időpontokat a múzeum honlapján és közösségi oldalán lehet megtalálni. Minden sétán a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. „A pincétől padlásig – Múzeumi kalandozás az Intercisa Múzeumban” című programon kulisszatitkok felfedezésére idén is várják az érdeklődőket. A „Múzeumi kulisszatitkok” tematika keretében még egy programot kínálnak a látogatóknak: október 29-én, kedden 17 órakor „Betekintés a múzeumi restaurátorok munkájába” címmel Léhi Krisztina restaurátor tart előadást.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW