Közélet

Újabb kiemelkedően eredményes fél évet zárt a 25 éves Vajda-Papír

Újabb kiemelkedően eredményes fél évet zárt az idén 25 éves Vajda-Papír, Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártója: nettó árbevétele kétszámjegyű emelkedéssel meghaladta a 34 milliárd forintot az egy évvel korábbi 29 milliárd forint után; 3,2 milliárd forintos, konszolidált adózás előtti nyeresége pedig csaknem a duplája az egy évvel korábbi 1,67 milliárd forintnak – közölte a Budapesti Értéktőzsdén is jelen lévő társaság közleményében. Mint írták, Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. alapító-ügyvezetője szerint a dinamikus bővülés a cég növekvő hatékonyságának, a folyamatos innovációknak, köztük a fenntartható termelés érdekében tett lépéseknek köszönhető, megjegyezve, hogy a külső környezet is konszolidálódott, az energiaköltségek csökkentek, az infláció lassult, a kereslet nem nőtt, de magas szinten stabilizálódott. Az első fél év alapján az idén kétszámjegyű növekedésre számítanak az eladott termékek volumenében – tette hozzá. 2024 első fél évében a vállalat mind a belföldi, mind az export piacokon tartotta pozícióit – hangsúlyozta, kiemelve, hogy az év egészében a pozíciók erősödésére számítanak. 2024 első félévében 25%-kal nőtt az értékesítés nettó árbevétele 2023 hasonló időszakához képest, az adózás előtti eredmény 108%-kal volt magasabb. A lakosság higiéniai papírtermék fogyasztása a Vajda-Papír minden fő piacán, különösképpen a háztartási papírtörlő kategóriában magas szinten stabilizálódott. A vállalat költségeinek közel 70%-át kitevő higiéniai alappapír átlagos beszerzési ára a világpiacon az előző évhez képest lassú növekedésnek indult. A cellulóz árak is emelkedtek az első félévében, ami kihívások elé állítja a Cégcsoportot. A költségek optimalizálását az integrált termelés tette lehetővé.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW