oktatás

Szakmai napon jártak a Vasvári pedagógusai

A Vasvári Pál Általános Iskola két pedagógusa, – Nagy-Varga Nikoletta és Takó Klára -,ezen a hétvégén vett részt a „Különleges gyerekek különleges nevelése – SNI a mindennapokban” című információs és szakmai napon, Budapesten. Mint arról az oktatási intézmény beszámolt, a programot az Edutech Hungary Zrt. és a KidSpirit Pszichológiai és Fejlesztőközpont közösen szervezte meg. A rendezvényen számos előadó volt, mind az egészségügyi vonalról, mind a pedagógiai-gyógypedagógiai vonalról, de igazi különlegességnek számított, hogy az érintett szülőket is meghallgathatták kerekasztal beszélgetések formájában, illetve volt lehetőségük személyesen is beszélgetni velük, tapasztalatokat cserélhettek. A konferencia célja volt, hogy felismerje és megoldásokat kínáljon a szülők, nevelők és a szakemberek számára a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatásában. Választ adjon azokra a gyakori kérdésekre, amelyekkel mind a szülők, mind a pedagógusok a gyermekek korai nevelés során szembesülnek. A rendezvény interaktív workshoppokkal volt egybekötve, ahol a résztvevők gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek, és közvetlen kapcsolatba léphettek más szakemberekkel. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a közösségi együttműködés és a sokszínűség megjelenítése kulcsfontosságú a sikeres oktatásban. Több céggel kötöttek ismeretséget és a későbbiekben szeretnék elmélyíteni a kapcsolatot, hogy a Vasváriban lévő különleges bánásmódú gyermekeknek minél többféle lehetőséget kínáljanak fel a fejlődésükhöz, illetve még több eszköz álljon rendelkezésükre a fejlesztésükhöz.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW