oktatás

A kézmosás világnapjáról emlékeztek meg a Petőfiben

A Petőfi Sándor Általános Iskola október 15-én tartotta a Kézmosás Világnapját, amelyről 2008 óta emlékeznek meg világszerte Mint írták, a világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a megfelelő szappanos kézmosás és az alapvető higiéniai körülmények fontosságára, valamint javítani a jelenlegi helyzeten. Alsó tagozaton öt érdekes feladaton át szerezhettek bővebb ismereteket a gyerekek a kézmosás fontosságáról. Elsőként fontos információkat tudtak meg a világnapról, majd Hétvári Andrea: Kézmosó mondókáját tanulták meg közösen. A Semmelweis Egyetem videójából megismerték a helyes kézmosás 6 lépését. A videóban látottakat élesben próbálták ki az iskola mosdójában kihelyezett plakátok segítségével. Az izgalmas programot egy vidám Kézmosó dal tanulása zárta. Felső tagozaton az osztályok egy-egy tesztet töltöttek ki a témában. Ebből kiderült, mennyire vannak tisztában a kézmosás lépéseivel, vagy hogy tudják-e, milyen esetekben kell kezet mosni és mikor kell kezet fertőtleníteni. Bizony hétköznapinak tűnik a téma, de nagyon fontos beszélni róla, hisz az egészségünk függ tőle. A teszt megoldása után az osztályokat egy közös kézmosásra invitálták, ahol diákjaik lelkesen vettek részt.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW