oktatás

A pákozdi Katonai Emlékparkban barangolhattak

A Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos évfolyama lehetőséget kapott a pákozdi Katonai Emlékpark meglátogatására a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében- íja az oktatási intézmény. Mint azt részletezték, a NEP a köznevelésben tanuló 7–11. évfolyamos diákok osztályközösségei számára kínál helyszíni, élményalapú tananyag-feldolgozási lehetőséget, melynek fókuszában a nemzeti emlékezet és az örökségünkhöz való kapcsolódás áll.. A helyszíni látogatást iskolai tanórákon elő- és utómunkálatok kísérik, illetve egy-egy kérdőív kitöltése is a programcsomag része. A látogatást a petőfis tanítványok részére a Dunaújvárosi Tankerületi Központ szervezte, a tanulók számára ingyenesen biztosította. November 26-án mentek a pákozdi kirándulásra. Meglátogatták az 1848-49-es fegyverkiállítást. A diákok meghallgatták a tárlatvezető előadását Pákozd, mint csatatérről, a honvédek és nemzetőrök ruházatáról, illetve fegyvereiről. Ezután alakizáson vehettek részt, amelynek során fából készült puskákkal gyakorolták a sorakozást, menetelést és a szuronyrohamot. Bár hűvös volt az idő, nem szegte kedvüket a játéktól. Később szablyákon gyakorolták az úgynevezett huszárvágást. Aztán belevetették magukat egy rekonstruált II. világháborús lövészárokba, melyet a háború végén építettek a német-magyar védők a szovjet csapatokkal szemben a háború végén. Betekintést nyerhettek még egy tiszti barakkba is, ahol szintén egy kiállítás volt látható. Végezetül bejárhatták az emlékpark többi részét is térképpel, kincskereső és kvíz feladatlappal.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW