Kékfény

5,7 millió forintot csaltak ki egy dunaújvárosi nőtől

Nemrég egy ismeretlen nő banki dolgozóként hívott fel egy 77 éves dunaújvárosi sértettet, és közölte vele, hogy a számlája veszélyben van, majd bontotta a vonalat. Az idős asszony megijedt, felhívta a bankját, és kiderült, hogy csalók próbálták átverni. Másnap azonban ugyanaz a nő ugyanazzal az indokkal ismét felhívta, és kérte, hogy utaljon el 4 millió forintot egy általa megadott számlára. A sértett beleegyezett, és a pénze a csalók számlájára került, majd a telefonáló „átkapcsolta” a hívást egy magát rendőrkapitányságon dolgozónak mondó férfinak, aki „megköszönte, hogy segített felderíteni egy ügyet”. De ez még nem volt elég: újra telefonon keresték kicsit később, ezúttal 1,7 millió forintot kértek tőle. Az idős asszony intézte az utalást. Közben a fia egy másik készüléken hívta őt, és hallotta a csalók beszédét, ezért figyelmeztette az édesanyját, hogy átverik. Ezt azonban a csalók is hallották, és azt kérték tőle, hogy ne beszéljen tovább a gyerekével. A fia azonban nem hagyta annyiban. Segítséget kért egy közeli üzlet tulajdonosától, aki azonnal elment a sértett lakására, dörömbölt az ajtón, és figyelmeztette őt. Itt végre véget ért a csalás. A hasonló esetek elkerülése érdekében, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, fogadják meg ajánlásaikat. Ha azzal keresik fel, hogy számlája veszélyben van vagy gyanús pénzmozgást észlelnek a rajta, először mindig érdeklődjön a bankjánál! A pénzintézet ügyfélszolgálata hiteles információt ad a tranzakcióiról. Ne utaljon idegennek ismeretlen számlára. Minden gyanús telefonhívást, e-mailt vagy üzenetet haladéktalanul jelentsen a rendőrségnek! Tájékoztassa családtagjait és a barátait a pénzügyi csalások veszélyeiről, különösen az idősebbeket, akik gyakran célpontjai lehetnek az ilyen típusú bűncselekményeknek.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW