Elszomorító: Nagyvenyimről három kutyust tudott kimenteni a FEMA
A FEMA állatmentők egy újabb elszomorító, egyesek számára felkavaró esetről számoltak be a napokban. Három kutyust mentettek Nagyvenyimről.
A FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület az egyik társszervezete, a NOÉ Speciális Kutató-Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület nyomán kapott jelzést Nagyvenyimről január 5-én. Az információ arra vonatkozott, hogy három kutyus kóborol, az egyikük nyakán pedig seb látható. A femások indultak is a mentőútra, ám a megadott címen nem három, hanem öt kutyust találtak.
A helyszínen a rendőrség és az állategészségügyi hatóság segítségét kérték, hogy a szükséges jogi lépéseket megtehessék. Az adminisztrációs munkát követően végül három ebet tudott az egyesület a védőszárnyai alá venni, kettő viszont az állategészségügyi hatóság szerint maradhatott, és majd ellenőrizni fogják, hogy megfelelően tartják-e őket a későbbiekben.
Az bizonyos, hogy egyik sem maradt madzagon: egyikük egy kennelben, másikuk egy nagyobb melléképületben kapott helyet, a napokban pedig pótolják az oltásukat és a chipjeiket is.
A rövid madzag egyáltalán nem megfelelő az állattartásra. Az egyik kutyus nyakán a bőrnyakörv hiánya egy kidörzsölt sebet okozott- emelték ki a femások a bejegyzésükben, és hozzátették azt is, hogy a rendőrség, valamint az állategészségügyi hatóság szerint bűncselekmény (vagyis állatkínzás) nem történt. Harminc nap múlva ismét látogatást tesznek a nagyvenyimi ingatlannál, hogy ellenőrizzék az ott maradt két kutyus tartási körülményeit.