A római katolikusok nélkül lesz ökumenikus imahét Dunaújvárosban
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa ebben az esztendőben is meghirdeti a kereszténység egységéért az ökumenikus imahetet, amely január 19-26. között lesz.
A nyitó istentiszteletet január 19-én, vasárnap 18 órától tartják Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban, ahol szentbeszédet mond dr. Erdő Péter bíboros, az igehirdetést pedig Steinbach József református püspök prezentálja.
Dunaújvárosban is lesz egyetemes imahét (ahogy az elmúlt években is), ám egyfajta felvezetőként kapcsolódik az országos sorozathoz, ugyanis az önkormányzat által közzétett programleírás szerint nálunk január 15-én kezdenek a helyi egyházközösségek. Sajnos a helyi római katolikus egyházközség idén sem szerepel ebben a körben.
A dunaújvárosi programok
A dunaújvárosi ökumenikus imahét tehát január 15-én kezdődik, mégpedig a görögkatolikus templomban, ahol Papp Imola református lelkész fog igét hirdetni.
Január 16-án a református templomban Kovács István görögkatolikus parókus szól a hívőkhöz.
Január 17-én az evangélikus templomban Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője fog beszélni.
Január 18-án pedig a baptista templomban Stermeczi András evangélikus lelkész igehirdetése zárja a helyi sorozatot.
Mindegyik napon 17 órakor kezdődnek az igehirdetések, amelyekre szeretettel várják a híveket, és minden érdeklődőt.