Közélet

Változás a perkátai hivatal élén – dunaújvárosi szakemberrel

Érvényes és eredményes volt a korábban kiírt pályázat, így január 27-től dr. Sürü Renáta lesz Perkáta jegyzője.

A választókerületünkhöz tartozó Perkáta nagyközség polgármestere, Oláh István tájékoztatta arról a lakosságot és az érdeklődőket, hogy a jegyzői pozíció betöltésére kiírt pályázati eljárás eredményesen lezárult. Az volt a céljuk, hogy a nagyközség közigazgatásban jártas, magas szaktudással rendelkező, elkötelezett szakember kerüljön kiválasztásra, aki a helyi közösség érdekeit képviselve végzi munkáját – írta a polgármester.

Azt is részletezte, hogy a meghirdetett pályázati kiírásra összesen hét pályázat érkezett be. Alapos és körültekintő szakmai értékelést követően a döntéshozó dr. Sürü Renátát választotta ki a pozíció betöltésére.

Dr. Sürü Renáta, Dunaújvárosi egykori jegyzőjének pályázata minden szempontból megfelelt az elvárásoknak: széleskörű jogi ismeretei, közigazgatási tapasztalata és a közösség iránti elkötelezettsége biztosítékot nyújtott arra, hogy a jegyzői feladatokat magas színvonalon fogja ellátni- tette hozzá Oláh István.

Az új jegyző 2025. január 27-től kezdi meg munkáját Perkáta Nagyközség Önkormányzatánál. Az önkormányzat vezetése és a képviselő-testület bizakodással tekint a közös munka elé, s meggyőződésünk, hogy dr. Sürü Renáta tevékenysége hozzájárul majd a község fejlődéséhez és a lakosság igényeinek hatékony kiszolgálásához.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW