Közélet

Önkéntesek nélkül nem megy, szükség van a tartalékra

Az Egészségügyi Világszervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2005 óta minden év június 14-én ünnepeljük a Véradók Világnapját.

Ezen a napon született ugyanis Karl Landsteiner osztrák-magyar tudós, az ABO vércsoportok felfedezője, akit munkájáért 1930-ban Nobel-díjjal jutalmaztak. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal kifejtette, a véradás fontosságát az adja, hogy a vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér mesterségesen nem előállítható, csak véradással pótolható.

A magyarországi egészségügyi intézmények ellátása éves szinten nagyjából 390 000 véradással biztosítható, így a folyamatos és biztonságos véradások lebonyolításához (munkanapokra lebontva) napi 1600-1800 véradóra van szükség. A véradások folyamatossága nagyon fontos, mert a véradás során levett vérből előállított legrövidebb lejáratú vérkészítmény csupán 5 napig használható fel. Egy felnőtt embernek átlagosan 5 liter vére van, ebből körülbelül 0,5 liter tartalék, amely szükség esetén felhasználható. Önkéntes véradás nélkül nem lehetne elvégezni a műtéteket, és vannak olyan esetek, amikor irányított véradásra van szükség.

Dunaújvárosban legközelebb június 19-én, csütörtökön 8 és 10 óra között lesz véradás a rendelőintézetben található Vérellátó Központban.

önkéntesek
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW