Közélet

Nyári Diákmunka Program: 4600 munkáltató közel 5 milliárd forint kormányzati támogatást kötött le

Magyarország Kormánya 13 éve indította el a Nyári Diákmunka Programot, amivel a 16-25 év közötti diákok szerezhetnek munkatapasztalatot, de akár a szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik a program keretében – ismertette dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője.

Mint azt vázolta, a program népszerűségét jól mutatja, hogy eddig mintegy 4600 munkáltató, összesen közel 5 milliárd forint támogatást kötött le. A program keretében az önkormányzati pillér munkaadói számára a diákok legfeljebb napi 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkabér összegének 100%-a – de legfeljebb a napi 6 órás munkaviszony esetén irányadó garantált bérminimum, illetve minimálbér összege – kerül megtérítésre. A diákok a turizmus és vendéglátás területén, a mezőgazdaságban vagy az erdőgazdálkodásban történő munkaviszony keretében legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatásra jogosultak.

A munkaadók számára bértámogatásként a munkabér összegének 75%-a – de legfeljebb a garantált bérminimum, illetve a minimálbér összegének 75%-a – kerül megtérítésre. A programnak köszönhetően a diákok így érdemi kereseti lehetőséghez juthatnak, a nettó bérüket pedig tovább emeli a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentessége is.

nyári

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW