Közélet

Pálhalmai Agrospeciál: körülbelül 7500 tonna kukorica szilázst fognak betárolni négy silótérbe

A tavalyi évhez képest idén később, de az átlagosnál még mindig korábban, augusztus 8-án megkezdődött a silózás a Pálhalmai Agrospeciál Kft.-nél – adta hírül a vállalat.

Mint azt részletezték, a száraz, meleg, sokszor extrém erős szintű UV sugárzás a növények korábbi érését eredményezte ismét. A silózás céljából termesztett kukoricák augusztus első napjaiban elérték azt a fejlettséget, ami alapján a silózás megkezdhető.

A silókukorica táblákat a szecskázó géppel előzetesen próbavágással mintázták, majd a laborban készült analízisek eredményei alapján meghatározásra került az indulási idő. Amennyiben a szecskázott anyag 30 %-os szárazanyag tartalmú, úgy megkezdhető a silózás. Ennek során állítják elő a tejhasznú, valamint az üsző szarvasmarha állományuk meghatározó tömegtakarmányát, a kukorica szilázst. Ennek minősége nagyon fontos a tejtermelés jövedelmezősége szempontjából. A kukoricaszilázs jelentősége a legnagyobb, mert erjesztéssel tartósított takarmányként egész évben rendelkezésre áll, jó beltartalmi értékei vannak, így a szarvasmarha-állományok tömegtakarmány bázisa.

A silózás során a teljes kukorica növényt egy önjáró szecskázó géppel, silózóval betakarítják, leszecskázzák apró 2-3 cm-es darabokra, majd szállítójárművekkel az erre a célra alkalmas falközi silóterekbe kerül. A géppark várhatóan 7500 tonna kukorica szilázst fog betárolni négy silótérbe.

pálhalmai
Fotó: agrospecial.hu
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW