Újabb milliárdok az oktatásba: mintegy 191 ezer fiatalnak segíthet

A szakmaszerzés küldetés és elköteleződés, ami a nemzet gazdaságát és a fiatalok családját erősíti. A héten két európai uniós támogatású program indul el, amelyek az egyénre szabott pályaorientációt és a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentését célozzák- erről adott hírt dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke.
Mint azt vázolta, az egyik a hátrányos helyzetben lévő fiatalok szakmaszerzését támogatja összesen 23 milliárd forint értékben, a másik pedig egy pályaorientációs program, amelynek keretében összességében 6,6 milliárd forint forrást biztosítanak egyénre szabott pályaorientációs, pályatanácsadási és karrier-tanácsadási szolgáltatások nyújtására.
A hátránykompenzációs program nagyjából 20 ezer fiatalt fog elérni a tervek szerint, a pályaorientációs program pedig 171 ezer fiatalt. A hátránykompenzációs programban egyenként 20 és 500 millió forint közötti támogatás kaphatnak az intézmények. A forrásnak köszönhetően országszerte legalább 40, legfeljebb 114 intézmény vehet részt a fejlesztésekben. Ennek részeként bővül a Dobbantó program is, amely a legnagyobb lemorzsolódási kockázattal küzdő fiatalok számára kínál egyéni fejlesztést, alapkompetencia-erősítést és motivációt az iskolai rendszerben való bennmaradáshoz. Ilyen programot Dunaújvárosban a Hild Technikumban valósítottak meg már korábban is. A Dobbantó célja, hogy az általános iskolás tanulók tovább lépjenek a műhelyiskolai képzések felé, amelyek részszakmák megszerzésére nyújtanak lehetőséget, akár munkahelyi környezetben is.