Sport

Röplabda: októberben indul az Extraliga, már készül rá a dunaújvárosi csapat is

Október 20-án, hétfőn rajtol el a férfi röplabda Extraliga 2025/26-os idénye, amelynek első fordulójában a címvédő MÁV Előre Foxconn szabadnapos lesz. Ez azért lehetséges, mert a soron következő szezonban páratlan számú, 13 csapat alkotja az élvonal mezőnyét, a Szolnok ugyanis feljutott, kieső pedig nem volt– írja az MTI.

A háromnapos nyitófordulóban nem rendeznek rangadót, arra egészen novemberig kell majd várni, amikor az előző évadban alulteljesítő, ám ismét a négy közé vágyó Pénzügyőr előbb a DEAC-ot fogadja, majd a legutóbb negyedik MAFC-hoz látogat.

A háromnapos nyitófordulóban nem rendeznek rangadót, arra egészen novemberig kell majd várni, amikor az előző évadban alulteljesítő, ám ismét a négy közé vágyó Pénzügyőr előbb a DEAC-ot fogadja, majd a legutóbb negyedik MAFC-hoz látogat.

A két élcsapat, a Magyar Kupában is címvédő MÁV Előre, valamint a tavasszal bajnoki ezüstérmes Fino Kaposvár a 12., valamint a 24., utolsó fordulóban találkozik majd egymással. Előbbi összecsapásnak még nincs időpontja, a második mérkőzést a tervek szerint március 20-án rendezik majd Székesfehérváron. Az alapszakasz utolsó találkozója a MAFC és a Dunaújváros csörtéje lesz másnap, március 21-én.

Az egyik fél második sikeréig tartó, március 26-án kezdődő negyeddöntőbe a legjobb nyolc csapat jut, ezt követően az elődöntők és az éremcsaták valamely együttes harmadik győzelméig tartanak majd, az alsóházi helyosztókon azonban továbbra is két meccset kell nyerni a továbbjutáshoz.

A férfi Extraliga 2025/26-os mezőnye:

DEAC, Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, Fino Kaposvár, Kecskeméti RC, MAFC, MÁV Előre Foxconn (címvédő), MEAFC-Peka Bau, Prestige Fitness PSE, Swissten Dág KSE, Szolnoki Röplabda Klub (újonc), TFSE, Vidux-Szegedi RSE, Vegyész RC Kazincbarcika

röplabda
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW