Startup a Dunaújvárosi Egyetemen: 147 hallgató dolgozhat az ötletén

A Dunaújvárosi Egyetemen is elérhető Hungarian Startup University Program őszi félévére ezúttal 147 hallgató jelentkezett – erről számolt be felsőoktatási intézményünk.
Mint írják, az angol nyelven zajló program egy szereposztó teszt kitöltésével kezdődik, amely alapján a hallgató javaslatot kap, hogy a startup világ 4 legfontosabb alapítói: CEO, CTO, PM vagy Creative szerepe közül melyikben végezze el a képzést. Az első félév végén a vizsga mellett a hallgatók vállalkozási ötletükről egy one-pagert készítenek. Amennyiben az ötletük kiválasztásra kerül az egyetemi zsűri révén, a második félévben csapatot alakítva, ösztöndíjas támogatással dolgozhatnak a projekt megvalósításán. A most jelentkezett 147 hallgató 64 százaléka műszaki területen tanul; 53 százalékuk harmadik évfolyamos, 29 százalékuk nő, míg 25 százalékuk külföldi hallgató.