Gazdaság

A vasmű jövőjéről egyeztettek, szakmai befektetőkkel tárgyalnak

Az acélipar megmentéséért felelős kormánybiztossal, Fenyvesi Csaba Gáborral, valamint az állami felszámoló képviselőjével, Mike Ferenccel egyeztetett ismét dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője.

Mint arról Mészáros Lajos beszámolt, fontos előrelépés történt a vasmű jövőjével kapcsolatban. Megkezdődtek a tárgyalások olyan, nemzetközileg elismert, nagy tapasztalattal rendelkező szakmai befektetőkkel, akik a vasmű környezettudatos újraindításában gondolkodnak.

„A cél világos: a Dunaferr minél nagyobb részének újraindítása, a meglévő infrastruktúra kihasználásával egy zöld, modern ipari terület kialakítása, amely más iparágak számára is vonzó, és munkahelyeket biztosít Dunaújváros és a környék lakóinak”- vázolta a képviselő. Azt is hozzátette, jelenleg nemzetközi jogi és pénzügyi szakértők bevonásával dolgoznak azon, hogy egy hosszú távon működő, környezetbarát üzleti modell jöjjön létre – úgy, hogy a korábbi kudarcok ne ismétlődhessenek meg.

„A magyar állam már az állami felszámolás előtt is, és azóta is biztosítja a biztonságos fenntartás költségeit. Januárban pedig több mint 60 dolgozót vettek vissza, hogy segítsék az új jövő felé vezető munkát. A megoldás belátható időn belül várható, dolgoznak rajta – tette hozzá a képviselő.

vasmű
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW