🔊
Kékfény

Drogterjesztő hálózatra csaptak le a rendőrök Fejérben – rendőrségi videóval

Összehangolt rendőri akcióban számolták fel azt a drogterjesztő hálózatot, amely Fejér vármegye több településén árusított kábítószert- adta hírül a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A műveletben részt vettek a Győr-Moson-Sopron, a Veszprém és a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is. A nyomozás adatai szerint a csoport tagjai bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel. Főként kristályt és biofüvet árultak, és kiterjedt vevői hálózatot szolgáltak ki. Tevékenységük elsősorban Bicske, Székesfehérvár és Aba térségét érintette. A gyanú szerint a drogterjesztés családi vállalkozásként működött, V. Miklós és párja a felsőbb körhöz tartoztak. Bicskei otthonukban fogadták a vásárlókat, de előfordult, hogy az általuk üzemeltetett kisboltban is lebonyolították az üzleteket.

drogterjesztő
Kép: a rendőrségi videóból

A rendőrök az akció napján összesen 19 embert állítottak elő. Közülük 14 főt gyanúsítottként hallgattak ki, kilencet pedig őrizetbe vettek. A házkutatások során közel 400 ezer forint készpénzt, több elektronikai eszközt, személyautót, mintegy 700 gramm kábítószergyanús anyagot, valamint a fogyasztáshoz és adagoláshoz szükséges eszközöket foglaltak le. Emellett 460 doboz zárjegy nélküli cigaretta is előkerült. Mivel a megalapozott gyanú szerint a tiltott szereket V. Miklós és párja bicskei kisboltjukban is árusították, a hatóság az üzlet ideiglenes bezárását rendelte el. Az ügyben további intézkedések várhatók.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW