Bronzéremmel zárta a 2025–2026-os szezont a DFVE ifjúsági női vízilabda-csapata
A dunaújvárosi együttes a fővárosban rendezett korosztályos bajnokság nyolcas döntőjének bronzmérkőzésén a KSI gárdájával találkozott, és izgalmas, fordulatos összecsapáson 14–12- és győzelmet aratott.
A találkozó végig szoros küzdelmet hozott. Az első negyed 4–4-es döntetlennel zárult, majd a félidőben egygólos, 8–7-es KSI-vezetést mutatott az eredményjelző. A harmadik játékrészben a DFVE fordítani tudott, elsősorban Mihók Mandula és Szalai Szimonetta góljainak köszönhetően, ám a záró nyolc perc előtt ismét döntetlen, 11–11-es állásról folytatódott a mérkőzés. A végjátékban aztán a dunaújvárosiak bizonyultak pontosabbnak.
Karancsi Réka egy, Thanidakarn Kwantongtanaree pedig két góllal járult hozzá a sikerhez, így a DFVE végül kétgólos győzelemmel szerezte meg a bajnoki bronzérmet.
A klub számára különösen értékes ez az eredmény, hiszen a gyermek- és serdülőcsapat után az ifjúsági együttes is dobogón végzett, így mindhárom korosztály éremmel zárta a szezont.



