Második helyezést ért el a Lorántffy csapaOrszágos Elsősegélynyújtó Verseny
Országos második helyezést szerzett a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium elsősegélynyújtó csapata a Neomedical Ambulance Kft. által szervezett Országos Elsősegélynyújtó Versenyen.
Az országos döntőnek a Kiskunfélegyháza melletti Petőfiszállás-Pálmajor adott otthont, ahol a legjobb csapatok mérték össze tudásukat. A versenyen a résztvevőknek valósághű baleseti és sürgősségi helyzetekben kellett helytállniuk. A nyolc gyakorlati feladat során a szakmai felkészültség mellett gyors döntéshozatalra, hatékony kommunikációra és összehangolt csapatmunkára is szükség volt.
A dunaújvárosi diákok több állomáson hibapont nélkül teljesítettek, és a rendkívül szoros küzdelem végén az országos dobogó második fokára állhattak fel. A Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium csapatát Eisenberger Ágnes, Édes Jázmin Boglárka,
Kovács Lelle és Bosnyák-Nagy Zsófia alkották. A diákok felkészítését Bozsó Zsanett és Reszegi Imre végezte.
Az intézmény tájékoztatása szerint az országos ezüstérem a tanulók hosszú hónapokon át tartó kitartó munkájának, valamint a felkészítők szakmai támogatásának közös eredménye. A kiemelkedő helyezés egyúttal a dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna
Technikum és Kollégiumban folyó magas színvonalú egészségügyi képzés sikerét is igazolja.



