Ügyészség: továbbra is folyamatban van a nyomozás Mezei Zsolt ügyében

Újabb fejlemény érkezett a Mezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester ügyében indult büntetőeljárással kapcsolatban. A DunaOnline megkeresésére a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azt közölte, hogy a gyanúsított jelenleg már nem áll semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt.
Az ügyészség tájékoztatása szerint ugyanakkor a nyomozás továbbra is folyamatban van, ezért az eljárás érdekeire tekintettel részletesebb információt egyelőre nem adhatnak.
Mint ismert, Mezei Zsolt ügyében az év elején indult büntetőeljárás. A politikust vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával hallgatták ki, majd a bíróság letartóztatását is elrendelte. A hatóságok álláspontja szerint fennállt annak veszélye, hogy szabadlábon akadályozhatja vagy befolyásolhatja a bizonyítást.
A nyomozás középpontjában egy közbeszerzési eljárással összefüggő ügy áll. Az ügyészség korábbi közlése szerint a gyanú egy közútkezelési és síkosságmentesítési feladatokra vonatkozó önkormányzati szerződéshez kapcsolódik.
A mostani ügyészségi válasz alapján azonban fontos változás történt: Mezei Zsolt jelenleg már nincs letartóztatásban, és más kényszerintézkedés sem korlátozza személyes szabadságát.
Az ügy ezzel együtt korántsem zárult le. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség megerősítette, hogy a büntetőeljárás továbbra is folyamatban van, így a nyomozás eredményéről és esetleges további eljárási lépésekről később várható tájékoztatás.


