Az agy rejtett műszakja: Alvás

Az alvás biológiájáról, az agyra, a hormonrendszerre és a mindennapi életünkre gyakorolt hatásairól hallhatnak előadást az érdeklődők augusztus 12-én, szerdán Dunaújvárosban.
A programot a Munkásművelődési Központ szervezi, amelyről Facebook-oldalán tájékoztatott. Az „Alvás – Az agy rejtett műszakja” című előadáson Bándity Réka biológus és holisztikus életmódtanácsadó kalauzolja a résztvevőket az alvás világába. Szó lesz többek között arról, hogyan tisztítja, rendezi és regenerálja magát az agy alvás közben, valamint arról is, hogy
milyen szerepet játszanak a hormonok és a cirkadián ritmus az alvás és az ébrenlét váltakozásában. Az előadás kitér arra is, hogy egyes gyógynövények miként támogathatják a mélyebb és pihentetőbb alvást.
A szervezők minden érdeklődőt várnak az MMK földszinti színháztermébe, augusztus 12-én, 18 órától. A részvétel díjtalan, azonban előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni a Rozmaringos Műhely elérhetőségein, e-mailben vagy telefonon lehet.



