🔊
Közélet

Letartóztatták a szurkálót

Letartóztatták azt a férfit, aki augusztus 7-én este egy dunaújvárosi vendéglátóhely teraszán megszúrt, majd többször megütött egy másik férfit.

A Székesfehérvári Járásbíróság helyt adott az ügyészség indítványának, így a gyanúsított letartóztatásba került – közölte a Fejér Vármegyei Főügyészség. A nyomozás adatai szerint a férfi egy élelmiszeráruház parkolójában ittasan szóváltásba keveredett a későbbi sértettel. A másik férfi elhagyta a helyszínt és egy vendéglátóhelyre ment, a gyanúsított azonban követte. A teraszon ismét vita alakult ki közöttük, ekkor a férfi egy dugóhúzóból kialakított, mintegy négy centiméteres pengehosszúságú eszközzel megszúrta a sértettet a csípője környékén, majd a védekező férfit többször megütötte. Ezután elmenekült. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, az ügyészség szerint azonban a támadás módja és az alkalmazott eszköz miatt ennél súlyosabb sérülés veszélye is fennállt. A történtek emellett alkalmasak voltak arra, hogy másokban riadalmat keltsenek.

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban is folyt ellene eljárás erőszakos cselekmények miatt. A mostani ügyet ráadásul alig négy hónappal azután követte el, hogy korábbi szabadságvesztéséből szabadult. Az ügyészség szerint szabadlábon hagyása esetén fennállna a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye.

A bíróság döntése fellebbezés hiányában véglegessé vált.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW