Három hónapja folyamatosan csökken a panellakások átlagos négyzetméterára Magyarországon

Három hónapja folyamatosan csökken a panellakások átlagos négyzetméterára Magyarországon, miközben a téglaépítésű lakások tovább drágulnak – közölte a Duna House.
A Duna House adatai szerint a panellakások négyzetméterára februárban érte el idei csúcsát, azóta azonban lassú, de folyamatos visszaesés figyelhető meg. Júliusra az átlagár már több mint nyolc százalékkal maradt el a februári szinttől, és az év eleje óta nem látott mélypontra került. Ezzel szemben a téglaépítésű lakások ára tovább emelkedett, és júliusban érte el idei legmagasabb átlagos négyzetméterárát. A két szegmens közötti különbség tavasszal volt a legkisebb, akkor a panelek átlagosan már csak 11 százalékkal voltak olcsóbbak a téglalakásoknál. Júliusra a különbség ismét közel 21 százalékra nőtt. A szakértők szerint azonban ebből még nem következik, hogy általános lakásár-csökkenés indult volna el.
A használt lakások átlagos négyzetméterára összességében stabil maradt, sőt tavaszról nyárra mintegy egy százalékkal emelkedett.



