Közélet

Április 15-éig kérhető a tervezetek postázása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült a több mint 5,5 millió szja-bevallási tervezettel és elérhetővé tette azokat elektronikusan eSZJA felületén. Akinek nincs ügyfélkapuja – a Kormány által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet miatt – egy hónappal tovább veheti igénybe a NAV szolgáltatását, azaz április 15-éig kérheti a tervezetek postázását.  Ezzel a lehetőséggel nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton, hogy hozzájusson nyomtatott bevallási tervezetéhez.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az a megszokottakhoz képest egy hónappal tovább, azaz egészen április 15-éig több lehetőség közül is választhat, hogy megkapja postán a tervezetét:

    –          SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon (ebben a formában: SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn),

–          a NAV honlapján elérhető űrlapon,

–          levélben,

–          formanyomtatványon (BEVTERVK),

–          telefonon, a 1819-es hívószámon,

NAV honlapjáról elektronikusan már elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást. A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért, a bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást május 20-áig.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez.

Az szja 1+1%-áról is május 20-áig rendelkezhetnek a felajánlók, addig választhatnak egy támogatni kívánt civil szervezetet, egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. Az egyházak részére tavaly tett rendelkező nyilatkozatok szintén eddig az időpontig módosíthatók, vagy vonhatóak vissza. 

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW