Írtunk már arról, hogy a Dunaferr jelenlegi nehéz helyzetét több tényezőnek köszönheti. Eddigi gazdálkodásának, nem következmények nélküli kötelezettségvállalásainak és a környezeti hatásoknak. Az előbbi kettőre „jótékony fátylat” borít, amíg az utóbbira ráfogja, hogy minden negatív hatás a körülményekben keresendő. Hogy is van ez? Több helyen is betelt a pohár, a többi között a szakszervezeteknél is!
Az acélipar ugyanúgy megérzi a koronavírus-járvány okozta gazdasági következményeket, mint ahogy a többi feldolgozói iparág is. Fontos azonban, hogy ebben a helyzetben kitől mi várható. Többször mantrázta már a cég jelenlegi vezetője, Evgeny Tankhilevich, hogy érdemi segítséget várnak a kormánytól. Persze azonnal felmerül a kérdés bennünk, hogy a Dunaferr támogatási kérelmét milyen megalapozó dokumentumokkal támasztották alá, miközben pontosan tudják, hogy a kormányzati szerepvállalás lehetőségét korlátozzák a hatályban lévő, az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciók és az uniós szabályok keretrendszere is. Nem véletlenül ajánlotta fel a kormány a segítségnyújtás formájaként a résztulajdon-vásárlás lehetőségét, hiszen ebben látja ugyanis a garanciáját annak, hogy a foglalkoztatás feltételei és a környezetvédelmi fejlesztések megvalósuljanak a cég további működése érdekében.
Az ellentmondások tengerében
Csak jönnek a dolgozóknak írt levelek, rendre az előzővel ellentétes tartalmakkal. Egy hiteles vezető nem így cselekszik. Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője csütörtökön újabb levelet írt a munkavállalóknak, amelyben jelezte, hogy három hónapon keresztül csökkentik a nem közvetlenül a termelésben dolgozó munkavállalók munkaidejét, és ennek megfelelően jövedelmét is. Ez mintegy ezer dunaferres kollégát érinthet. A cégvezető a levélben önmagával is ellentmondásba keveredve azt állítja, hogy a Dunaferr kizárólag magára számíthat, miközben egy bekezdéssel lejjebb azt írja, hogy a csökkentett munkaidő miatt kieső jövedelem részben állami forrásból kerülhet kompenzálásra. (A levélben ugyan ez nincs benne, de vélhetően a kormány által közzétett bértámogatási rendszerre utalhat, amelynek lényege, hogy pont három hónapon keresztül vehető ez a támogatás igénybe. – a szerk.)
A legutóbbi cégvezetői levél tanúbizonyságát adta annak is, hogy a korábbi, április 28-án kelt munkáltatói levél a bérfizetés csúszásáról nem volt korrekt tájékoztatás, hiszen a mostani, május 7-i közlendőjében azt írja, hogy mégis lesz időben fizetés. (Mire ez a cikk megjelenik, már meg is kapták fizetésüket az emberek – a szerk.)
Persze ezen már meg sem lepődünk, hiszen a 105/2020 (IV.10.) kormányrendelet szerint az állami bértámogatás odaítélésének egyik fontos feltétele a rendezett munkaügyi kapcsolatok és munkabér kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések betartása. A rendezett munkaügyi kapcsolatok levélben történő említéséről, a szakszervezetekkel való folyamatos egyeztetésről az érdekképviseletek is a munkáltató leveléből „értesültek”.
A május 7-i cégvezető levélből megtudhattuk azt is, hogy kizárólag üzleti partnereik jóindulatának köszönhetően – néhány fizetési kötelezettségük átütemezésével mégis biztosítani tudják, hogy a bérek kifizetése időben megérkezzen. Mi azt is tudni véljük ugyanakkor, hogy március közepén Tankhilevich – többi között – azzal érvelt a kormányzati szereplőknek írt levelében, hogy az állam vállaljon garanciát a magyarországi beszállítóik felé fennálló és keletkező tartozásaik megfizetésére. Így már érthető is, hogy így üzleti partnereiknek és nekik sem lenne semmilyen kockázatuk ezzel kapcsolatban.
Élesen reagált Evgeny Tankhilevich levelére a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Fidesz dunaújvárosi szervezete nevében Cserna Gábor elnök is, amelyet szintén a duol.hu-n olvashatnak.
„Ha él a gyár, él a város” – újra aktualitást nyert ez a mondat…
Nyilatkozva üzenjünk!
Evgeny Tankhilevich – egy nyilatkozatot adott az index.hu-nak, ahol aztán mindent mondott, meg annak az ellenkezőjét is. A nem rövid, egy szóval hosszú anyag szerzője nem valószínű, hogy járatos az acéliparban, legalábbis a saját online felületén rákeresve a nevére egyetlen ilyen témával kapcsolatos anyagot sem jelentetett meg. Így hihetjük azt, lehet, hogy megrendelt cikkről van szó.
Ebben a cégvezető kijelenti, hogy a Dunaferr nem tudja egyedül elcipelni az összes terhet, ezért a kormány vegye figyelembe, hogy a Dunaferr veszélyben van. „Nem azonnali veszélyben, de a jövőt illetően jelentős veszélyben.” Persze ilyenkor elgondolkodik egy lokálpatrióta, hogy ezt fenyegetésnek vegye-e vagy egyszerűen csak tegye hozzá többi „aranyköpéséhez”. Mert súlyozva a kijelentéseit, e mögött ott van a kohó leállítása és az emberek kirúgása, sőt az egész gyár bezárása is. A „Ha él a gyár, él a város” kifejezés mást jelent egy távoli országból érkezett vezetőnek, és mást egy, az egész családjával itt élő melósnak.
Aztán a cégvezető nagyvonalúan átlép a környezetvédelem kérdésén, egyszerű költségként, mintegy teherként utalva rá. Másban keresve a hibát, nem a cég meg nem valósult környezetvédelmi fejlesztéseiben.
A magányos harcos, magányos vállalat
Úgy tűnik, Tankhilevich újra férjhez akarja adni a még el nem vált asszonyt. Mindenesetre elkezdte megdolgozni a családtagokat, hogy fogadják el azt, amit mond. Hogy a témánál maradjunk: azt mondja, a Dunaferr nem maradhat fenn magányos vállalatként. Valamelyik nagy, vertikálisan integrált, multinacionális acélipari csoport részévé kell válnia. „Ez az, amit hangsúlyozok a kormánynak, amikor az államosítás időről időre szóba kerül” – mondja Tankhilevich. Ezt nem is értjük, hiszen eddig úgy tudtuk, hogy a Dunaferr az ISD csoporthoz tartozik, amely kiterjedt portfólióval rendelkezik. Államosításról pedig szó sem esett. Tulajdonrész-vásárlásról viszont többször is! Lehet, hogy a cégvezető az ’50-es évek tankönyveit is fellapozta, hogy rátaláljon erre a kifejezésre, mindenesetre folyamatosan ezt használja. Tisztázzuk, mi is ez! Az államosítás a magántulajdonban levő javak állami tulajdonba vételét jelenti, amely történhet kárpótlással vagy kárpótlás nélkül. Ugye látják, hogy itt nem erről van szó!
Aztán a cégvezető később azzal érvel, hogy ahonnan az ISD csoport az alapanyagot kapta, már nincs Ukrajna ellenőrzése alatt. Kérem szépen lehet, hogy a szomszédjához, Oroszországhoz tartozik? Úgy tudjuk, hogy az ISD többségi részvényei már jó ideje orosz érdekeltségben vannak, ahogy Tankhilevich azt az interjúban el is ismeri.
Kormányzati segítség kontra uniós előírások
A cégvezető az interjúban maga idézi fel, hogy az uniós versenyszabályok tiltják a direkt támogatást. Sőt ekkor még azt mondja, hogy a kormány azzal érvel, hogy nem tudják pontosan azonosítani, hogy kik a Dunaferr igazi tulajdonosai, kik a végső haszonélvezők. Nos ezt azért nem olyan ördögtől való lenne megmondani Tankhilevichnek. A cikk írója később meg is kérdezte tőle, hogy kik a valódi tulajdonosok, de a cégvezető kitérő választ adott.
Helyi vezetés és a politikai (v)iszony
„És a helyi vezetéssel egyébként milyen viszonyban vannak? – hangzott el kérdésként az interjúban. Velük is teljesen pozitívban. Ahogy mondtam, abból próbálunk csak kimaradni, ha valami negatív kampányhoz próbálják felhasználni a Dunaferrt. Nagyon jól ismerjük Dunaújvárost, és nem különösebben érdekel minket, hogy épp melyik párt színeiben van az aktuális vezetés. Időről időre találkozunk a polgármesterrel és más tisztviselőkkel is, jó a viszonyunk, ebben nem történt változás. Azt is látjuk, hogy ez az önkormányzatnak is egy igen nehéz időszak most. Hasonló helyzet, mint a szakszervezetekkel: mindig lesznek kisebb csatározások, de aztán megegyezünk, mert nyilvánvaló, hogy egy csónakban evezünk.”
(Újra megszólalt vasműtémában városunk megmentője, a mi jobbikos képviselőnk, maga Kálló Gergely is, aki „nehézipari szakemberként” mondott ismét véleményt. Egy kérdést tennénk csak fel: – Miért nem a vállalat menedzsmentjét szólítja fel Kálló, hogy adja vissza annak a 17 milliárd forintnak a felét, amelyet a független könyvvizsgáló szerint a vállalat nem különített el a CO2 kvóta kötelezettségére a 2019-es évben? Fontosabb volt az év végi nyereség. Most meg követelik a kormánytól… – a szerk.)
No, ez az egy csónakban evezünk tetszik is nekem. Okkal merül fel a kérdés tehát, hogy a jelenlegi újvárosi önkormányzati többség miért nem él azzal a lehetőséggel, hogy az iparűzési adót elengedi vagy fizetési határidejét kitolja? Persze ezzel olyan helyzetbe kerülhetne a város, mint a hírek szerint Hódmezővásárhely, csődbe.
Azért mi, itt élő emberek azt szeretnénk, ha megmaradnának a munkahelyek, megvalósulnának a fejlesztések és tiszta lenne a körnezetünk is. Ehhez pedig valódi gazda, valódi tulajdonos kell, aki stabil szereplője marad a térségnek, a magyar gazdaságnak az ő saját és a mi megelégedésünkre is.
Szerző: Várkonyi Zsolt Forrás: duol.hu
