KezdőlapKözéletAz idén is elmarad a nyugdíjasok első félévi támogatása

Az idén is elmarad a nyugdíjasok első félévi támogatása

-

A veszélyhelyzet miatt továbbra sem lehet közgyűlést tartani a városházán. A polgármester döntéseinek előkészítéséhez azonban nem nyilvános tanácskozást tartottak február 18-án, amelyre Pintér Tamás hívta meg Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzati képviselőit.

A tanácskozás résztvevői több mint hatvan napirendi pontot tárgyaltak, amelyek között szerepelt Dunaújváros idei költségvetésének elfogadása is. Ezek eredményéről azonban a közpénzből finanszírozott Dunaújvárosi Médiarendszer csupán minimális tájékoztatást adott. A város honlapján sem találtunk érdemi információt, pedig a Rajta Újváros Egyesület az önkormányzati választásokat követően azt ígérte, hogy „Átláthatóvá tesszük az önkormányzat működését és gazdálkodását”. Pedig az önkormányzat hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint több jelentős előterjesztés is szerepelt.

Az egyik a 60. napirendi pont volt, amely a következőképpen szerepelt az értesítésben:

Forrás: dunaujvaros.hu

35/2015. (XII. 18.) önkormányzati rendelet szövege:

Forrás: dunaujvaros.hu

A határozati javaslat szövege:

Forrás: dunaujvaros.hu

A fenti dokumentumokból véleményünk szerint az olvasható ki, hogy a dunaújvárosi nyugdíjasok idei első félévi támogatása, a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is elmarad. Pedig információink szerint a médiarendszer üzemeltetésére fordított három havi összeg fedezné ezt a költséget, ami több ezer nyugdíjasnak jelentene segítséget.

-Hírdetés-[adrotate banner="5"]
- Hírdetés-

El kell olvasni

A digitális trendekről lesznek előadások a kamarában

0
Május 14-én 14 órától rendezik meg a Digitális Technológiai Trendek Klub vállalkozó fórumát a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a Digital Twin technológiával...
DunaOnline

FREE
VIEW