Közélet

A Mészáros Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével 70 tonnányi élelmiszeradományt juttat el rászorulókhoz

A Mészáros Csoport a Magyar Vöröskereszt segítségével 70 tonnányi élelmiszeradományt juttat el karácsonyig a rászorulókhoz.

A témában tartott szombaton sajtótájékoztatót a két partner a Búzakalász 66 Felcsút Kft. göböljárási telephelyén.    

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: advent időszakában sem feledkezhetnek el arról, hogy a karácsony és a téli hónapok sok kihívás elé állítják a nélkülöző családokat és az egyedülálló időseket, akiknek az is gondot okozhat, hogy kerül-e ünnepi étel az asztalra vagy a hétköznapokon van-e elég élelmiszer otthon.    

Mint mondta, rajtuk szeretnének most segíteni a több mint 50 millió forint értékű, 70 tonnányi élelmiszeradomány célba juttatásával, amelyhez segítségül hívták a Magyar Vöröskeresztet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tízezer csomagban a Mészáros Csoport termékei találhatók és a csoporthoz tartozó Gallicoop kamionjaival jutnak el a karitatív szervezet régiós központjaiba.    

Tóth Krisztina újságíróknak elmondta, hogy a csomagokban a többi között húsáru, friss tojás, méz és egy rúd bejgli is található.    

Kiemelte: egy akkora cégcsoportnak, mint a Mészáros Csoport, erkölcsi felelősség és kötelesség is a rászorulók támogatása. Éppen ezért idén több mint félmilliárd forintot fordítottak jótékonysági tevékenységre, mások megsegítésére, amivel sok beteg gyermek gyógykezelését, életminőségének javítását segítették, de a rászoruló nagycsaládosok és egyszülős családok üdültetését is megszervezték.    

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója megemlítette, hogy szerveztük tavasz óta a járványhelyzet kezelésében intenzíven részt vesz, de nem segélyezési oldalról, hanem egészségügyi intézmények, a mentőszolgálat, a vérellátó szolgálat és a kórházak támogatásával. Mind mondta, a segélyezés is fontos feladatuk, főként karácsony előtt, amiben nagy segítséget nyújt a Mészáros Csoport felajánlása.    

Jelezte, hogy a tartalmas csomagok összeállításában sok fiatal önkéntes vett részt. Megjegyezte: a csomagok kiszállítása más lesz, mint korábban, a minél kevesebb személyes kontaktus érdekében nem segélyosztási akciók keretében, hanem egyesével, kollégáik személyesen viszik ki a rászorulóknak a csomagokat, miután egyeztettek a helyi önkormányzatok családsegítőivel.

mti

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW