Közélet

Megyei nyelvi versenyen bizonyítottak a Dózsa és a Vasvári diákjai

A Világnyelvész nyelvi versenyen dobogós helyezést értek el a Dózsa György Általános Iskola és a Vasvári Pál Általános Iskola csapatai. 

Ezt a megmérettetést immáron 15. alkalommal szervezte meg a székesfehérvári Hétvezér Átalános Iskola, amelyre a megye 5-6., valamint 7-8. osztályos csapatai jelentkezhettek. Angol és német nyelvből is bizonyíthatták tudásukat a diákok a nyelvi kiadványokra, rövidített olvasmányokra épülő vetélkedőn. Egy iskolából nyelvenként és kategóriánként egy háromfős csapat nevezhetett. A vírushelyzetre való tekintettel most egyfordulós volt a viadal: a szervezők február 24-ig küldték meg a feladatok az iskoláknak, a válaszokat, megoldásokat pedig március 17-ig kellett visszaküldeni. A Dózsa iskola Fußbodenheizung, vagyis Padlófűtés fantázianevű csapatát Ilyés Roland, Gergő Benedek és Varga Zalán, a 7. b osztály diákjai alkották. A fiúk szépen jeleskedtek a német nyelvből, hiszen a harmadik helyen végeztek. Ebben a csoportban a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai, Szabó Níla, Bara Norbert és Lakatos Evelin alkotta csapat a kilencedik helyen végzett. A nagyobbak angol nyelvi megmérettetésén a Dózsa iskola fiataljai, Bükki Gergely, Kállai Gábor és Karaisaridis Georgios csapata a nyolcadik helyen végzett. Az 5-6. évfolyam angolosai között a Vasvári iskola csapata, amelyet Csajtai Vivien, Szalontai Petra és Vass Bianka alkotott, a bronzérmet zsebelhette be. Ugyanebben a mezőnyben a Peredi Nóra, Cseh Tamás és Virág Milán alkotta dózsás csapat a tizenegyedik lett.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW