Közélet

Egyetemünk hallgatói is szerepeltek a Roszatom versenyén

Elismerő oklevelet és ajándékokat vehettek át május 12-én a Dunaújvárosi Egyetem hallgatói, akik sikerrel szerepeltek a Roszatom angol nyelvű online feladatmegoldó versenyében- erről számolt be felsőoktatási intézményünk.

Mint írták, első alkalommal rendezték meg április 29-30-án a Hackatom Hungary elnevezésű orosz-magyar online feladatmegoldó versenyt, amelynek során a Dunaújvárosi Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem képviseletében 24 csapat versengett. A Dunaújvárosi Egyetem öt hallgatója, Koroknai László, Abdulrazzak Alsssouki, Gulyás József, Franek Nikolett és Papp István Norbert szerepelt a megmérettetésen. Dr. Horváth Miklós, a Dunaújvárosi Egyetem Műszaki Intézetének igazgatója fogadta a versenyt szervező Roszatom Közép-Európai Regionális Központ képviselőjét, Kóti Lóránt PR-menedzsert, aki elismerő okleveleket és  ajándékokat adott át a dunaújvárosi csapat tagjainak. Horváth Miklós elmondta, nagy öröm számára, hogy a Dunaújvárosi Egyetem az erős mezőnyben dicséretesen helyt állt. Több intézmény csapatát megelőzve a mieink a 12. helyen végeztek. Kóti Lóránt PR-menedzser vázolta, az online feladatmegoldó verseny célja az volt, hogy a hallgatókhoz közelebb hozzák az atomenergetikát, amelyre a megoldandó feladatok mellett jó lehetőséget teremtett, hogy a rendezvény első napján öt nukleáris szakirányú képzést adó orosz egyetem tanárainak előadásait hallgathatták meg a versenyzők.  A Roszatom képviselője úgy gondolja, hogy a Dunaújvárosi Egyetem a nukleáris fejlesztési szakiránynak köszönhetően a jövőben is kiválóan szerepel majd a hasonló megmérettetéseken. A nyeremények átadását követően közös vállalatlátogatásra invitálta a versenyzőket a Paksi Atomerőműbe, amelyet a Roszatom partnereként az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. ajánlott fel.  

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW