Közélet

Nagysikerű Nyílt Nap a Dunaújvárosi Egyetemen

Több, mint százan vettek részt a Dunaújvárosi Egyetem idei első Nyílt Napján. Fejér, Tolna, Bács-Kiskun és Pest megyékből, illetve Budapestről érkeztek a nyílt napon résztvevő diákok.

A színes programok keretein belül az érdeklődők személyesen is megismerkedhettek az Intézményünk által nyújtott különböző képzésesekkel és lehetőségekkel.

A rendezvényt Dr. habil Rajcsányi-Molnár Mónika intézményfejlesztési és általános rektorhelyettes nyitotta meg köszöntőjével. Mindezt rövid egyetemi tájékoztató követte, mely magába foglalta a különböző szakokhoz kapcsolódó részletes képzési és felvételi információkat, továbbá új ismereteket az ösztöndíjakkal és az egyetemi diákélettel kapcsolatban. A program következő állomásaként a workshopokon vehettek részt az alábbi, választható területek szerint:

  • Mérnöki – Gépészmérnök, Anyagmérnök, Szakoktató
  • Média – Kommunikáció és médiatudomány, Televíziós műsorkészítő
  • Gazdasági/Menedzser – Gazdálkodási és menedzsment, Műszaki menedzser
  • Informatika – Gazdaságinformatikus, Mérnökinformatikus

Az esemény zárásaként Campus túra keretein belül meglátogatták a Kollégiumot, illetve az Egyetem legfontosabb épületeit, majd az „A” jelű épületbe való visszaérkezés után a legszerencsésebbek a tombola sorsolás során értékes nyereményekkel gazdagodhattak.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW