Közélet

Lefoglalták a síkosságmentesítést végző cég tagjának vagyoni részesedését

A DVG Zrt. képviseletében 2020. november 04-én Szabó György Zoltán vállalkozási szerződést írt alá a „Síkosságmentesítés Dunaújvárosban” elnevezésű pályázat nyertesével, a CNV SLT Kft. tulajdonos ügyvezetőjével, Czonev Józseffel. Hírportálunk már akkor jelezte, hogy Czonev úr vállalkozásainak rendre kalandos történetük van. Ennek tükrében nem meglepő, hogy már a 2020. szeptember 16-án alapított CNV SLT Kft. első éves üzleti beszámolójával is akadtak problémák, hiszen azt a törvényes határidőt követően, 2021. szeptember 20-án érkezett be a hatósághoz. Pedig a rendelkezésre álló információk szerint, a mérleg elkészítése nem lett volna bonyolult, hiszen a bevétel nagy része a DVG Zrt-től érkezett.

Forrás: e-beszamolo.im.gov.hu

A késlekedés okát nem ismerjük, de elképzelhető, hogy ebben közrejátszott az a tény, hogy 2021. április 7-én a végrehajtó a cég tagjával szemben vagyoni részesedés lefoglalását indította el.

Forrás: .e-cegjegyzek.hu

A fentiek ismeretében elmondható, hogy a CNV SLT Kft. működése nem teljesen gördülékeny. Nem tudhatjuk, hogy ilyen körülmények mellett is mindenben megfelelnek a Közbeszerzési Törvényben leírtaknak. Eddig szerencséjük volt a dunaújvárosi lakosoknak, hiszen az előző tél igazán nem tette próbára a síkosságmentesítést végző „szakembereket”. Véleményünk szerint, az erre a célra kifizetett 50 millió forint töredékéből megoldható volt a feladat. Kíváncsian várjuk azonban az előttünk álló hideg évszakot, hogy egy keményebb időjárással miként küzd meg az a cég, amely ilyen nehézségek közepette éli mindennapjait.

https://dunaonline.hu/netto-200-milliot-fizet-dunaujvaros-egy-kuruzslonak/
-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW