Közélet

Nem a DVG Zrt.-hez került a távhőszolgáltatás!

Veszélyben volt a dunaújvárosi lakosok távhőszolgáltatása, ezért az Energiahivatal közbelépett, és kijelölt egy állami szolgáltatót a feladat ellátásra!

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) június 24-én egy határozatban vonta vissza a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) távhőszolgáltatói működési engedélyét, és 2021. július 1-től az MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt.-t (MVM OTSZ Zrt.) jelölte ki a távhőszolgáltatás ellátására Dunaújvárosban.

Az ügy előzménye, hogy Pintér Tamás jobbikos polgármester felmondta a távhőszolgáltatási szerződést a DVCSH-val. Mint azt többször is közölték, a feladatot az önkormányzati tulajdonú DVG Zrt-vel kívánták ellátni július 1-től. Ennek elég nagy volt a rizikója, hiszen viszonylag szoros volt a határidő márcsak annak fényében is, hogy az önkormányzati cégnek még nem voltak meg a szükséges engedélyei sem. A Fejér Megyei Kormányhivatal már az eljárással kapcsolatban törvényességi felhívást intézett az önkormányzatnak, így a gyakorlati megvalósulás kérdései még szóba sem kerülhettek.

Az Energiahivatal megvizsgálta kialakult helyzetet, és úgy értékelte, hogy a szerződés felmondása miatt városunkban július 1-jétől nem lesz biztosított a távhőellátás, mivel az eddigi szolgáltató szerződés hiányában már nem lesz jogosult a távhővezeték-hálózat üzemeltetésére, ugyanakkor a távhőszolgáltatást nem lesz képes egyetlen más társaság sem jogszerűen ellátni, mivel engedélyhez kötött tevékenység. Az Energiahivatal azt is megállapította, hogy mindez súlyosan veszélyezteti a dunaújvárosi lakosok ellátásbiztonságát, amely kiemelt közérdek, ezért határozatban döntött arról, hogy 2021. július 1-jétől a távhőszolgáltatási feladatok ellátására a 100 százalékban MVM tulajdonú MVM OTSZ-t jelölte ki.

Mindezek tükrében az látható, hogy a polgármester a felelőtlen döntésével húszezer háztartás ellátását veszélyeztette, amikor felmondta a DVCSH-val kötött szerződést. A DVG pedig engedélyek hiányában alkalmatlan a kötelező feladatellátásra. Viszont a magyar állam helyállt a dunaújvárosiak érdekében, és arra törekedett, hogy olyan társaságot jelöljön ki új szolgáltatónak, amely a rendelkezésére álló rövid határidőn belül képes lesz átvenni a távhőszolgáltatási feladatokat. Az MVM Zrt. Magyarország legnagyobb energetikai társasága, amelynek felkészültsége, tapasztalata, stabil technikai, pénzügyi és humánerőforrás háttere kellő garanciát nyújt a felhasználók biztonságos ellátására és a városi távhőszolgáltatás jövőbeli üzemeltetésére. Fontos információ, hogy a felhasználók ellátása az átadás-átvétel során is folyamatos marad, és nincs teendőjük.

Információnk szerint Pintér Tamás szerződés-felmondása miatt peres eljárások zajlanak. Felmerül a kérdés, hogy ez az egész kálvária vajon mennyibe fog kerülni Dunaújvárosnak?

Szerző: Molnár Emese Forrás: Duol.hu

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW