KözéletKultúra

Dunaújvárosiak dala: Új határidő a nevezésre

Még januárban hirdetett meg az önkormányzat és a Bakelit Zenecentrum egy olyan kezdeményezést, amellyel a Dunaújvárosiak dalát keresik.

Helyi amatőr és profi zenészeknek, zenekedvelőknek, dalszerzőknek egyaránt szól a felhívás. Érkeztek már jelentkezések, ám úgy döntöttek a szervezők, hogy április 2-ig meghosszabbítják a nevezési határidőt. Futó Gábor, a centrum vezető hangmérnöke elmondta, a versenyt a május végi Parázs Varázs előtti pénteken szeretnék majd lezárni. A legjobb 10 szerzeményt (amelyről később a közönség szavazhat) hattagú zsűri fogja majd a kiválasztani: Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, Baki Endre, a Bakelit Zenecentrum tulajdonosa, Mészáros Krisztina, a centrum ének-tanára, Varga Lívius, a Quimby együttes tagja, valamint Kollányi Zsuzsi és producere, Szabó Attila. Barta Endre alpolgármester elmondta, az önkormányzat másfél millió forinttal járul hozzá a kezdeményezés megvalósításához. Egy jótékonysági akciót is köré fontak: a legjobb tíz számot és Kollányi Zsuzsi dalát egy CD-re teszik, a lemezek eladásából származó bevételt pedig a gyepmesteri telepnek ajánlják fel. Mint azt Futó Gábor kérdésünkre elmondta, eddig nagyon színes a kép a jelentkezőket illetően: vannak 16 és 70 éves zenészekből álló zenekarok, sok önálló előadó nevezett egyéni dallal, de érkeztek zenekari számok is. Megjegyezte, van olyan produkció, ami már most rádiókész, de erre a felhívásra bárki jelentkezhet egy, még meg nem jelent demoval, szerzeménnyel.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW