Gazdaság

Ha él a gyár, él a város – ma sincs ez másképp

Továbbra sincsenek nyugvóponton a munkaügyi kapcsolatok a Dunaferrnél. A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség három vezető tisztségviselője a kollektív szerződés megszegése miatt feljelentette az...

A szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel

A szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel jövő áprilistól - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő esti...

A szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt venni a koronavírus-járvány idején egy kutatás szerint

A megkérdezett szülők negyedének kellett új számítástechnikai eszközt vásárolnia a koronavírus-járvány idején a kapcsolattartáshoz, erre átlagosan 125 ezer forintot költöttek, míg közel kétharmaduk vásárolt...

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank

Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank: a csalók Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatójának nevével és arcképével visszaélve, helyenként hibás magyarsággal készült internetes hivatkozásokban...

A veszélyhelyzet idején a cégek 33 százalékánál heti 5 napot dolgoztak otthonról

A veszélyhelyzet idején a magyarországi cégek 33 százalékánál az alkalmazottak heti 5 napot dolgoztak otthonról, 16 százalékuknál 3-4 napos, 7 százalékuknál pedig 1-2 napos...

Több mint hétmilliárd forintra pályázhatnak a zöld cégek

Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be - tájékoztatta Varga Mihály...

Úszómű-rendszert fejlesztettek ki Dunaújvárosban

Folyami vizeken hasznosítható moduláris, strukturálható beton úszómű-rendszert, valamint ehhez illeszkedő felépítmény-rendszert fejlesztett ki Dunaújvárosban az Amitis Mérnöki Kft., a Ferrobeton Zrt. és az FM...

Varga Mihály: júniusban már kissé élénkült a gazdaság, de a féléves GDP 5 százalékkal csökkenhet

Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, a második fél évben pedig 5...

Friss hírek

Gombi befejezi, alapos indokkal! Így búcsúzik a választópolgároktól

"Tisztelt Választópolgárok! Az elmúlt hónapokban számos bíztatást kaptam, hogy a Dunaújváros 1. számú választókerületben induljak el képviselőjelöltként. Jóleső érzés a...
- Hirdetés -

Éjszakai migránsjárat

Egy olasz személyautót kísértek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M7-es autópályáról a lepsényi pihenőhelyre, hogy...

Eb-re készülnek a tornászok

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára bízik benne, hogy a hatszeres magyar férfi tornászok beleszólhatnak majd a kvótaszerzésbe...

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött a Mol és a Dunaújvárosi Egyetem

A Mol és a Dunaújvárosi Egyetem három évre szóló...

Környezetvédelmi hatósági szerződést kötött a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a dunaújvárosi vasművel

Környezetvédelmi hatósági szerződést kötött a Fejér Vármegyei Kormányhivatal és...
- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet

Versenyautók fiktív bérbeadása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatvagyonának felhasználásával, kockázatelemzés...

Újabb 21 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése januárban

Újabb 21 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése januárban -...

Ösztöndíjra lehet pályázni

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy felvételi előtt álló...
DunaOnline

FREE
VIEW