Közélet

Díjakat adtak át a nemzetközi polgári védelmi napon

Állománygyűlésen emlékezett meg a polgári védelem munkájáról a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérváron. Az ünnepségen a polgári védelmi területen hosszú időn át nyújtott kiemelkedő...

Erdogan: a Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában...

188 ezer forint adományt gyűjtöttek az Arany iskolás diákok

Sokéves hagyomány már az Arany János Általános Iskolában az iskolanap. Szokásuk az is, hogy névadójuk születésnapjához közeli időpontra tűzik ki ezt a napot. Idén...

Farsangi bulit tartott a Magányos Emberek Klubja szombaton

Farsangi bulit tartott a Magányos Emberek Klubja szombaton. Többen voltak olyanok, akik jelmezt vagy álarcot öltöttek magukra, így fokozva a hangulatot...

Dr. Molnár Attila Dunaújváros új jegyzője

Pintér Tamás, Dunaújváros MJV polgármestere a jegyzői posztra érkezett pályázatok megvizsgálása után, 2020. március 1-jei hatállyal Dunaújváros Megyei Jogú Város jegyzőjének dr. Molnár Attila urat...

Orbán: Nagy a valószínűsége, hogy a koronavírus megjelenik Magyarországon

Nagy a valószínűsége annak, hogy a koronavírus megjelenik Magyarországon is, "mi erre készülünk, akkor is, ha most még nem tudunk ilyen megbetegedésről"....

Színes programokkal készült a Gárdonyi iskola a francia vendégeinek

Mozgalmasan teltek az elmúlt napok a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, ugyanis a francia testvériskolájuk küldöttségét fogadták. Régi kapcsolatról van szó, amelynek részeként évente,...

Koronavírus – Lemondták a Genfi Nemzetközi Autókiállítás

Három nappal a sajtómegnyitó előtt lemondták a szervezők a 90. Genfi Nemzetközi Autókiállítást. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, mivel...

Friss hírek

Új kiállításra készülnek a KMI-ben

A Kortárs Művészeti Intézet Chilf Mária Munkácsy-díjas festőművész munkáiból mutat be nagyszabású válogatást, a 2023-as kiállítási évad kiemelkedő eseményeként....
- Hirdetés -

Nem volt kedve gyalogolni

Kerékpárja viszontlátásának reményében tett feljelentést a rendőrségen még augusztus 28-án egy 25 éves bicskei lakos, miután azzal volt kénytelen szembesülni,...

Adószámla-értesítők küld ki a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal október végéig folyamatosan végzi az adószámla-értesítők kiküldését a magánszemély és egyéni vállalkozói ügyfeleinek. Akiknek van...

Gazdaság

Orbán Viktor: a multik árspekulánsként emelik az árakat

A nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek: olyan körülmények...

Netrisk: az utasbiztosítási piac elérte a járvány előtti szintet

Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet,...
- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet

Bezár az Intercisa Múzeum

Itt közöljük a tájékoztatást: "Kedves Látogatóink!Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a...

Kilencven százalékban hatásos lehet a Pfizer és a Biontech kísérleti oltóanyaga

Kilencven százalékban hatásos lehet az amerikai Pfizer és a...

Ismét megnyitott a napközis tábor

Az előző héten háromnapos technikai szünetet rendeltek el a...
DunaOnline

FREE
VIEW