Bohócdoktorok jártak a kórházban
Ismét bohócdoktorok látogatták meg a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Csecsemő- és Gyermekosztályának kis betegeit.

A Vidám Segítők Közhasznú Alapítvány három önkéntese a napokban érkezett az osztályra, hogy egy kis vidámságot és nevetést vigyen a kórház falai közé.
A látogatás során a bohócdoktorok játékos műsorral, kedvességgel és sok-sok humorral igyekeztek elterelni a gyerekek figyelmét a betegséggel és a kórházi tartózkodással járó nehézségekről. A színes jelmezek, a mókás jelenetek és a közös nevetés pillanatok alatt jókedvet varázsoltak a kórtermekbe. A látogatók azokra a kis betegekre is gondoltak, akik éppen pihentek vagy aludtak: nekik színes lufiállatokat készítettek, így ébredés után is meglepetés várta őket.
A kezdeményezés célja, hogy a gyerekek a gyógyulás idején is minél több pozitív élményt szerezzenek. A kórházi ellátás mellett ugyanis a lelki támogatás, a felszabadult játék és a nevetés is sokat jelenthet a legkisebb betegek számára. A Csecsemő- és Gyermekosztály munkatársai nagy szeretettel fogadták a Vidám Segítők csapatát, és köszönetüket fejezték ki a három bohócdoktornak a figyelemért, a kedvességért és az önfeledt pillanatokért.
Az alapítvány tagjait a jövőben is szívesen látják az osztályon.
