Országos szakmai elismerést kapott a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet
Az intézmény elnyerte a Magyar Kórházszövetség Szent Piroska Ápolásszervezési Díját. A díjat Dr. Lovasi Orsolya PhD ápolási igazgató vette át. A kórház a Facebook-oldalán számolt be az elismerésről.

A díjat a „Kockázat nélkül, felkészülten” kezdeményezésért, a skill labor létrehozásáért, valamint az ehhez kapcsolódó szakmai, kommunikációs és közösségi összefogásért ítélték oda. A kórház kimaradt az országos skill laborhálózat fejlesztési programjából, ezért saját kezdeményezésre kezdett olyan korszerű gyakorlati környezet kialakításába, ahol az egészségügyi dolgozók és a képzésben részt vevő hallgatók biztonságos körülmények között gyakorolhatják a betegellátáshoz szükséges készségeket.
A fejlesztéshez kapcsolódó kampányban tapasztalt szakdolgozók és ápolóhallgatók közösen mutatták be az ápolói hivatás jelentőségét, a gyakorlás szerepét, valamint a generációk közötti tudásátadást. A kezdeményezés célja az is volt, hogy nagyobb figyelmet irányítson az ápolói munkára és annak felelősségére.
A kórház tájékoztatása szerint a lakosság, a vállalkozások, Dunaújváros és a környező települések önkormányzatai, valamint a támogatók és a munkatársak összefogásának köszönhetően több mint 15 millió forintot fordíthattak a skill labor fejlesztésére. A korszerű labor a napokban meg is nyitotta kapuit.
A Szent Piroska Ápolásszervezési Díj pedig most országos szakmai elismerést jelent az azt létrehozó közös munkának.
