Autótolvajok jogsi nélkül Ercsiben – és még a benzinkúton sem fizettek!
Ercsi utcáin manővereztek két ellopott autóval a tettesek, majd a járműveket hátrahagyva elmenekültek. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki a jogosítvány nélküli járműbitorlók ellen; egyikük már feladta magát, társát továbbra is keresik -derült ki a rendőrség tájékoztatójából.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügy részleteivel kapcsolatban közölte, két férfi úgy döntött január 7-én éjszaka, hogy egy ercsi ház udvaráról két autót elvisznek a tulajdonos beleegyezése nélkül. Átmásztak a kerítésen, egyikük a BMW-t, másikuk a Fordot indította el könnyűszerrel, hiszen a kulcsok bennük voltak. A kapunyitás sem okozott gondot, mert az sem volt bezárva.
Az autótolvajok aztán hátrahagyták a BMW-t Ercsi és Sinatelep között, a Fordot pedig az ercsi vasútállomás közelében.
A tulajdonos másnap reggel észlelte a lopást, és azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A település lakói közül többen szintén értesítették a hatóságot, miután felismerték a két férfit Ercsi utcáin furikázgatni. A szemtanúk szerint a férfiak nem rendelkeztek saját autóval. Mint később kiderült, az éjszaka során az autótolvajok az M6-os autópálya egyik töltőállomásán üzemanyagot tankoltak, majd fizetés nélkül távoztak.
A gárdonyi nyomozók munkáját négylábú segítőjük is támogatta. A kutya a hátrahagyott BMW-től kiindulva elvezette a rendőröket az egyik tettes lakhelyére, ahol épp nem tartózkodott, ezért ellene és társa ellen is elfogatóparancsot bocsátottak ki a rendőrök.
A BMW vezetője január 8-án feladta magát a Gárdonyi Rendőrkapitányságon. A nyomozók jármű önkényes elvételének bűntettével gyanúsították meg, továbbá engedély nélküli vezetés és a fizetés nélküli tankolás miatt is felelnie kell. Az ercsi férfi beismerő vallomást tett, és visszaszolgáltatta a BMW indítókulcsát, azonban tettére nem adott magyarázatot. Társa továbbra is szökésben van, a rendőrség nagy erőkkel keresi- írták a január 9-i beszámolóban.