Az ügyészséghez került a dunaújvárosi díler ügye
Még 2023 júniusában szervezett akció keretében éppen akkor fogtak el a rendőrök egy 41 éves dunaújvárosi férfit, amikor kábítószert adott el ismerősének. Ruhájában előre csomagoltan és gépkocsijában nagyobb mennyiségben heroint, valamint pénzt találtak, és a lakásában tartott kutatás során is többfajta drog került elő- derül ki a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság jelentéséből. Mint azt részletezték, az egyenruhások őrizetbe vették a dílert, és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt kihallgatták. 5 tőle vásárló fogyasztót is előállítottak, őket kábítószer birtoklás vétségének gyanúja miatt hallgattak ki. Valamennyien beismerték a bűncselekmény elkövetését. A beszámolóban hozzátették, a kábítószert árusító férfi ellen indult nyomozásban az eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban továbbították az ügyészségre.