Fejér vármegyében bujkált, fejvadászok fogták el a kettős állampolgárságú csalót – videóval
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai fogták el azt a 35 éves férfit, akinek 23 rendbeli informatikai csalás írható a számlájára.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügy kapcsán ismertette, hogy a német célkörözési egység január 9-én kereste meg a KR NNI Célkörözési Osztályát az ENFAST-on (European Network of Fugitive Active Search Teams), vagyis a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán keresztül azzal, hogy információik szerint Magyarországon bujkál J. Róbert, akit december közepe óta keresnek. A 35 éves, német–magyar kettős állampolgár gyanújuk szerint nem létező értéktárgyakat árusított internetes felületen. Jóhiszemű német vásárlóitól különböző összegeket csalt ki, a beígért termékeket azonban soha nem küldte meg számukra. Illegális üzletével közel 71 000 eurót keresett. Emiatt több európai elfogatóparancsot is kiadtak ellene.
Az NNI célkörözési fajvadászai két héten belül azonosították a szökevény magyarországi tartózkodási helyét. Velencén, egy új építésű lakóparkban bérelt magának egy házat. A nyomozók a KR NNI bevetési egységével ott ütöttek rajta január 23-án. A férfi egyáltalán nem számított arra, hogy a rendőrök megtalálják a búvóhelyét, így teljesen megdöbbent, mikor meglátta őket a háza körül.
Elfogását követően a nyomozók a Gárdonyi Rendőrkapitányságra állították elő. Átadási letartóztatásáról a Fővárosi Törvényszék a későbbiekben dönt- tette hozzá a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.