Egy 74 éves mezőfalvi nő kért segítséget a gondosóráján keresztül még áprilisban, mert a házában kigyulladt a villanyóra. Egy perccel később már a helyszínre is ért Parrag Mihály István körzeti megbízott rendőr, és a tűzoltók kiérkezéséig tartotta a frontot az égő házánál.
A Zsaru Magazin egy interjút készített vele, amelyben részletesen is elmeséli a történetet. Sz. J. Z. írását az alábbiakban olvashatják:
Tizenhárom éves rendőri pályafutása eddigi leggyorsabb intézkedésén van túl Parrag Mihály István főtörzsőrmester, Mezőfalva körzeti megbízottja, aki április 14-én reggel egy percen belül ott volt egy helyi háztűznél. Ennek köszönhető, hogy az ingatlanban lakó, sokkos állapotban lévő, idős nőnek nem esett baja.
Sorsdöntő előny.
– Vannak szerencsés véletlenek, de ennél az esetnél tényleg elcsodálkoztam, mert csak pár száz méterre voltam onnan, ahonnan a bejelentés érkezett. Láttam is egy kéményfüstnél sötétebb, szaggatott füstcsóvát, ahogy arra néztem. Épp a szolgálati autóval haladtam, és egy percen belül odaértem, méghozzá nem a ház elé, hanem be a lakásba, ahol drámai vészhelyzettel szembesültem – idézte fel Parrag Mihály István, aki egy állampolgár előállítása miatt tartózkodott Mezőfalva északi belterületén. – Az illetőt nem találtam a tartózkodási helyén, és alig indultam vissza a rendőrőrs felé, amikor meghallottam a rádióforgalmazást. Amúgy a tűzeset a rendőrőrs utcájában történt, onnan is hamar ott lett volna valaki, de minden helyi kollegámmal szemben előnyben voltam, és utólag azt kell mondanom, ez sokat nyomott a latban, mert ahogy a sokkos állapotban lévő nénit kikísértem, szinte rögtön utána robbant be a hűtő gáztartálya, és a tűz elszabadult.
Sajátos nehézség.
– Tudom, hogy léteznek emberek, akik vészhelyzetben nem fogják fel, mekkora bajban vannak, és pánikszerűen cselekednek. Ezzel a jelenséggel sajnos korábban is találkoztam, így pontosan tudtam, hogy empatikusan, de határozottan kell eljárnom. Szikrázott az előszobai villanyóraszekrény, amikor a házba léptem, a néni pedig lábasban hordta a vizet a mosogatótól, hogy kioltsa – folytatta a főtörzsőrmester, és hozzátette, a 74 éves nővel nem volt könnyű dolga. – Maradni akart. Úgy sikerült meggyőznöm, hogy jöjjön ki velem, hogy azt mondtam neki, mindjárt itt lesznek a tűzoltók. A kerítés elé kísértem, majd visszamentem a házba, hogy az oltást folytassam. Jobb híján magam is lábassal hordtam a vizet, de nem nagyon volt foganatja, és eközben robbant be a hűtő, illetve a gáztartálya. Kimenekültem, és együtt néztük, ahogy a tűz elszabadul, amit a néni nagyon nehezen viselt. Belobbant a tető, és ettől fogva az egésznek olyan hője volt, hogy nem lehetett a közelébe merészkedni.
Egy perc, öt perc…
– A tűzoltóknak sikerült a tüzet megfékezniük, a lángok nem terjedtek tovább, de a ház lakhatatlanná vált. A néni a könnyeivel küszködött, azt viszont elismerte, hogy a villanyórát valószínűleg túlterhelte. A tűzoltók is biztosak voltak benne, hogy a százéves alumíniumkábel forrósodott túl, és lobbant be – magyarázta a villámgyors életmentő, akinek ez volt az eddigi legtempósabb intézkedése. – És a legszerencsésebb is! Ezt az elképesztő véletlent még most sem tudtam feldolgozni. Belegondolni sem merek, most miről beszélnénk, ha nem egy, hanem, mondjuk, öt percen belül értem volna oda, de a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy valójában a gondosóra mentette meg a néni életét. Megnyomta rajta az SOS-gombot, a diszpécser kiadta a riasztást, én szinte rögtön ott voltam, meggyőztem, és kikísértem.
