Kékfény

Ítélet: 6 és fél év börtönt kapott a 25 éves nő, aki bekristályozva, ittasan és jogsi nélkül halálos balesetet okozott

A Székesfehérvári Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a „kristály” hatása alatt halálos balesetet okozó nőt. Az ítélet súlyosításáért fellebbezett az ügyészség.

A terhelt 2025. március 25-én, éjjel, egy kölcsönkért autóval közlekedett Pálfára úgy, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Mellette utazott a barátnője. A nő vezetés előtt „kristály” nevű új pszichoaktív anyagot és szeszesitalt fogyasztott, amelytől bódult állapotba került. A gépkocsinak sem elöl, sem hátul nem működött a világítása, amelyre a rendőrök felfigyeltek és megkülönböztető jelzéssel az autó után indultak. A terhelt nem állt meg, Vajta felé közlekedett, amikor áttért a szemközti sávba veszélyeztetve ezzel a szemből közlekedők életét, testi épségét.

A nő Vajtán letért az útpadkára, megpróbált korrigálni, azonban mintegy 65-72 km/óra sebességgel az egyik ingatlan előtti kapubejáró hídjának ütközött. Az autó a tetejére borulva állt meg, majd kigyulladt. A terheltet kimentették, azonban a barátnője a helyszínen életét vesztette.

A Sárbogárdi Járásbíróság az őrizetben, majd bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottat halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 6 év 6 hónap szabadságvesztés büntetésre, 10 év közúti járművezetéstől és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá ügyészi indítványra letartóztatását rendelte el.

Az ügyész az ítélet súlyosításáért fellebbezett.

ítélet
Fotó: Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW