Kékfény

Megtalálták azt a dunaújvárosi férfit, akitől a zalai dílerek drogot vásároltak

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy dunaújvárosi férfit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt- adta hírül a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint azt részletezték, a zalai rendőrök egy folyamatban lévő büntetőügyben megtalálták azt a dunaújvárosi férfit, akitől a zalai dílerek a drogot vásárolták. A nyomozók a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közös akció során december 13-án fogták el a 42 éves elkövetőt. A több ingatlanban tartott kutatás során a rendőrök 723 gramm kristályszerű anyagot, 219 gramm zöld növényi törmeléket, nagyobb mennyiségű pénzt, mobiltelefonokat és árusításhoz szükséges eszközöket foglaltak le. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai előállították a dílert, majd gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt. A hatóságok előtt a férfi nem volt ismeretlen, hiszen korábban is hasonló bűncselekményeket követett el, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt. Az üggyel kapcsolatban mintegy 20 vevőt is azonosítottak, ellenük kábítószer fogyasztása miatt indul eljárás.

-Hirdetés-

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
DunaOnline

FREE
VIEW