A napelemes-balhé után most egy újabb költségvetési csalás ügyében vizsgálódnak Dunaújvárosban is

A Fejér Vármegyei Főügyészség minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt indítványozta egy férfinak a letartóztatását. Az elkövető cégei túlárazással jutottak pályázati támogatáshoz, mellyel 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
A megalapozott gyanú szerint a férfi ügyvezetése alatt álló cégek 2021-ben – részben uniós forrásból finanszírozott pályázat keretében – pályázati kérelmet nyújtottak be borászati tartályok beszerzése, telepítése érdekében. A pályázat feltételként írta elő, hogy a projekt költségvetését a piaci árakhoz igazodóan kell összeállítani, továbbá meg kell felelni a reális költségvetés előírásának. A férfi az árajánlatok tartalmát egyeztette egy dunaújvárosi cég ügyvezetőjével, aki a tartályok reális piaci értékét többszörösen meghaladó árajánlatokat készített. Vállalta, hogy a vételárat tartalmazó számlákat a társaság részére kiállítja, majd az átutalt összegek előre meghatározott, jogtalan vagyoni előnyként jelentkező részét a gyanúsítottnak visszajuttatja. A valótlan tartalmú számlákban megjelölt vételárat a férfi cégei átutalták. Ezeket az összegeket a tartályokat szállító és vele kapcsolatban álló cégek visszajuttatták a férfi által képviselt társaságok részére azért, hogy annak ismételt átutalásával a társaságok névleg teljesítsék a pályázatban megjelölt 50 %-os önrészt. Az elkövető a pályázati kérelem benyújtásakor a tartályok valós ára tekintetében tévedésbe ejtette a pályázati hatóságot, amellyel mintegy 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

A cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel, – amely öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetés – alaposan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől. Megalapozottan feltehető továbbá, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, befolyásolná a vele kapcsolatban álló, még ki nem hallgatott személyeket, továbbá tárgyi bizonyítási eszközöket rejtene el, semmisítene meg. A gyanúsítottal szembeni korábbi, hasonló bűncselekmény miatti vádemelésre figyelemmel a bűnismétlés veszélye is fennáll.
Legutóbb éppen négy évvel ezelőtt, 2021 tavaszán volt Dunaújvárosban egy olyan költségvetési csalásos-ügy, amelyről még az országos médiában is a vezető hírek közt számoltak be. Első körben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal arról írt közleményében, hogy egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak – később a meg nem erősített információk már többmilliárdos összegű csalásról szóltak. Az ügy kirobbanásakor a Telex konkrétan meg is nevezte, hogy a Pentele Solart rohamozta le a NAV, továbbá az információik alapján név szerint is jegyezték a cikkben, hogy a cég mely kulcsembereit vihette el a hatóság, egy élettárssal és egy könyvelővel együtt.