440 hallgató vehette át diplomáját a Dunaújvárosi Egyetemen
A Dunaújvárosi Egyetem egyik legnépesebb végzős évfolyama vehette át diplomáját pénteken. Az intézményben összesen 440 hallgató fejezte be tanulmányait, közülük 233-an kiváló minősítéssel szerezték meg oklevelüket. Az ünnepségen 60 külföldi hallgató is átvette diplomáját, akik a megszerzett tudást saját hazájukban kamatoztathatják.
Dr. András István rektor köszöntőjében hangsúlyozta: a most végző évfolyam annak az időszaknak az eredménye, amikor négy évvel ezelőtt az elsőhelyes jelentkezők száma ismét meghaladta az ezret. Hozzátette, a Dunaújvárosi Egyetem immár negyedik egymást követő évben lépte át ezt a határt, ami jól mutatja az intézmény iránti bizalmat. A rektor kiemelte azt is, hogy az egyetem továbbra is a gazdaság igényeihez igazítja képzéseit, ezért a közeljövőben új szakok indítását tervezi.
Süli János, az egyetemet fenntartó kuratórium elnöke ünnepi beszédében arról beszélt, hogy a Dunaújvárosi Egyetem az elmúlt öt évben jelentős fejlődésen ment keresztül, és tovább erősítette helyét a hazai felsőoktatásban. Bízik abban, hogy az intézmény közössége a jövőben is megőrzi lendületét, és a fejlesztések folytatódnak.
Az ünnepségen a Móricz Zsigmond Általános Iskola kórusa adott műsort, majd a végzősök magyar és angol nyelven tettek fogadalmat.
A diplomák átadását követően a hallgatók nevében Mészáros Márk István mérnökinformatikus búcsúzott társaitól és az Alma Matertől. A diplomaátadó az ősi szakok himnuszaival és a Szózattal zárult.



