ÁRFOLYAMOK
EUR– FtUSD– FtGBP– FtCHF– Ft
MNB
DUNAÚJVÁROS☀️–°C
🌊DUNA– cm
DunaOnline.hu
2026. október 13., keddNÉVNAP: –
Következő Dunaújvárosból induló vonat betöltése…További részletek →
DUNAONLINE ROVAT

Közélet

5954 cikk
Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília
Közélet

Államalapító Szent István-emlékérmet kap Müller Cecília

Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost – jelentették be a civil elismerés kuratóriumának tagjai pénteken Székesfehérváron. Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke elmondta: a kitüntetés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, hogy olyan ember kapja a díjat, aki életével és tevékenységével is példát …

Szijjártó: nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk
Közélet

Szijjártó: nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk

Az nem jó érzés, ha valakinek a barátai rosszban vannak, s főleg nem jó, ha mindez a nemzetközi politikában fordul elő, márpedig nekünk Ciprus, Görögország és Törökország is barátunk – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, különösen sajnálatos, hogy éleződik a feszültség az említett államok között a Ciprus körüli …

A helyi egyetem is képviselte magát a tisztújítón
Közélet

A helyi egyetem is képviselte magát a tisztújítón

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség augusztus 12-én rendezte meg éves közgyűlését, amely egyben tisztújító közgyűlés volt. A Dunaújvárosi Egyetem képviseletében Kiss András Péter, a DUE Diák Sportegyesületének elnöke, valamint Kalocsai Imre, sportiroda vezető és DSE főtitkár voltak jelen. A sportszövetség beszámolója alapján, a MEFS leköszönő elnöke, dr. Kiss Ádám nyitotta meg a MEFS tisztújító közgyűlését szerda …

Népszerű a Mahart nyaralóhajózási programja
Közélet

Népszerű a Mahart nyaralóhajózási programja

Sikerrel indult júliusban a Mahart nyaralóhajózási programja, jelentős az érdeklődés, a hajók kihasználtsága augusztusban 62 százalékos – közölte Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Elmondta, hogy mind a 20 nyaralóhajót üzembe helyezték, és a program hozzájárul a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Bodrog turizmusának fellendítéséhez a következő években. Döntően magyar vendégek veszik …

Megújuló energia lett az eladatlan, lejárt sörből Ausztráliában
Közélet

Megújuló energia lett az eladatlan, lejárt sörből Ausztráliában

Biogázt termeltek a koronavírus-járvány idején eladatlan, lejárt sörkészletből Ausztrália egyik szennyvíztisztítójának energiaellátására. Az Adelaide-től nyugatra fekvő Glenelg szennyvíztisztójában a helyi sörkészítő üzemek több millió liter eladatlan, lejárt szavatosságú sörét megújuló energiává alakították át, hogy az elmúlt hónapokban energiát biztosítson a víztisztítás folyamatához – adta hírül a CNN amerikai hírtelevízió honlapja. A szennyvíztisztítóban a szerves ipari …

Megkezdték a tankönyvek kiszállítását
Közélet

Megkezdték a tankönyvek kiszállítását

A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyenes tankönyvellátásban részesül – mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hétfőn az MTI beszámolója alapján. Közölte, hogy a múlt évhez képest 150-160 ezer tanulóval több részesül térítésmentes tankönyvellátásban, amire a költségvetésben 13,8 milliárd forintot biztosít az …

Önkormányzati díjra várják a javaslatokat
Közélet

Önkormányzati díjra várják a javaslatokat

Javaslatokat vár az önkormányzat arra vonatkozóan, hogy ki kapja a Szociális Munkáért- Dunaújváros díjat. Ez az elismerés olyan személynek adományozható, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. A díj elhunyt személynek posztumusz díjként is adományozható, az elhunyt személy halálát követő egy éven belül. Mint azt az …

Ingyenes szakkört indít az egyetem
Közélet

Ingyenes szakkört indít az egyetem

A Dunaújvárosi Egyetem díjmentes online robotépítő szakkört indít 2020 szeptemberétől általános iskola 7 – 8. osztályosok és középiskolás diákok számára- erről tájékoztatta szerkesztőségünket a felsőoktatási intézmény. A szakkör összhangban lesz az új NAT digitális kultúra tárgyával. 10 héten át, heti 2 órával, akár 2 csoporttal is, online formában biztosítanak lehetőséget arra, hogy a fiatalok fejlesszék …

Atomerőművi üzemeltetési szakmérnökök tettek záróvizsgát
Közélet

Atomerőművi üzemeltetési szakmérnökök tettek záróvizsgát

Egyedülálló tudást és végzettséget szereztek a Dunaújvárosi Egyetem és a Paks II. Zrt. közös képzésére tavaly felvett hallgatók- erről számolt be a felsőoktatási intézményünk a honlapján. Július 30-31. között rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetemen a 2019/2020-as tanévben felvett atomerőművi üzemeltetési szakmérnök szakirányú továbbképzési szakon végzett hallgatók záróvizsgája. A szakvizsga keretében az elmúlt 2 félév alatt …

Megújul két bölcsőde
Közélet

Megújul két bölcsőde

Mint már arról beszámoltunk, még az előző városvezetés pályázott két bölcsőde felújítására, és a közelmúltban számoltak be arról, hogy sikeres volt a pályázat és 1,1 milliárd forint támogatásból valósulhat a meg a beruházás. A projektről szóló sajtóközleményt tegnap juttatta el szerkesztőségünkhöz az önkormányzat. Ebben azt írják, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által megvalósuló …

Szombaton nyithat az uszoda a nagyközönség előtt
Közélet

Szombaton nyithat az uszoda a nagyközönség előtt

A tervek szerint szombaton a nagyközönség előtt is kinyitják a Fabó Éva Sportuszodát, addigra rendbe teszik az öltözőket, amik az augusztus 1-i tűzeset során károsodtak. Erről beszélt Mezei Zsolt alpolgármester a mai sajtótájékoztatóján. A tűz az uszoda szaunájában keletkezett, ez továbbra is elzárt rész, ennek javítását még nem kezdték meg, mert a biztosító folyamatosan méri …